A Kecskemét-hetényegyházi kerékpárút margójára

Régóta érett a hetényegyházi kerékpárút még hiányzó, közvetlenül Hetényegyháza előtti, körülbelül egy kilométeres szakaszának a megépítése. A közút megnövekedett autóforgalma riasztó lehetett azok számára, akik kerékpárral szerettek volna eljutni a megyeszékhelyre, akár rendszeres munkába járóként, akár sportolási-szabadidős céllal. Pedig az alig pár kilométeres távolság sokakat csábíthatna az olcsó, környezetkímélő közlekedési forma, a kerékpározás kipróbálására.

Beláthatatlan és veszélyes útszakasz

Hosszas előkészítés után az elmúlt hetekben érkezett a megvalósítás fázisába a beruházás. A helyszín adta sajátos, és sajnálatos körülmények miatt többszörös kényszermegoldás született, amire nem lehet példaértékűként tekinteni, habár nem kételkedünk a politikai döntéshozók, a szakmai előkészítők jó szándékában. Mégis, kerékpárt használóként, a kerékpáros infrastruktúra valódi használhatóságát szem előtt tartva azt kell látnunk, hogy elfogadhatatlan kompromisszumokat kötöttek a kerékpárút nyomvonalának kialakításakor.

Nem könnyű helyszín, el kell ismernünk. A Kecskeméttől kifelé vezető kerékpárút (rosszindulatú, de egyébként reális vélemények szerint már csak vadcsapás) organikus folytatásaként megépített mintegy 850 méteres új szakasz számára egész egyszerűen nem volt hely az eredeti oldalon, az országútig kiértek az ottani telkek, a kerítések gyakorlatilag az útpadkát határolták. Mindenféle jogi csűrés-csavarás, kisajátítás, telekbérlés és egyéb furmányos megoldások révén sikerült egy kis helyet kiszorítani a kerékpárút (plusz a vizesárok) számára, így el tudták azt vezetni egészen a település határáig ugyanazon az oldalon, ahol Kecskeméttől kezdve folyamatosan lehessen rajta kerékpározni.

Ugyanakkor az ott lakók nincsenek teljesen megelégedve a helyzettel. A beruházás jelenlegi szakaszában nincs megegyezés arról, hogy a zajvédő falak megépítése kinek a feladata, milyen pénzből legyen finanszírozva, hiszen erre nem a kerékpárút megépítése miatt van szükség. A kerítések áttelepítése miatt felmerülő költségek, az új kerítésekhez szükséges, a régitől méretében eltérő szögesdrót beszerzése, ennek kiadásai szintén vita tárgyát képezik jelenleg.

Maga a kerékpárút sem hiba nélküli. Az már megszokott nálunk, hogy a nyomvonalat nem hengerelik egyenesre, talán költségmegtakarítási okokból, így pedig hullámzóvá válik az új aszfaltcsík, és nagyon apró dombokra kell felkaptatni a kerékpárosnak (lásd pl. a Nagykőrösre vezető kerékpárút). Ezzel még nem is lenne olyan nagy baj itt az Alföld közepén, hiszen csak izgalmasabbá, érdekesebbé varázsolja a kerékpározást, bár nyilván a hobbitelkükre kitekerő nyugdíjasoknak erről más lenne a véleménye. Az viszont már komoly, és az előbb említett nagykőrösi kerékpárútnál is igen korán, másfél év után jelentkező probléma, hogy egyrészt a nem megfelelő alapozás, másrészt az aszfaltréteg nem kielégítő vastagsága miatt elkezd töredezni az aszfalt, és alig pár év alatt teljesen tönkremegy. A mostani állapotokat elnézve nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ez az új szakasz nem jut-e ugyanerre a sorsra hamarosan.

Mindezek eltörpülnek egy olyan hiba mellett, ami teljességgel elfogadhatatlan. Nemhogy nem kerékpárosbarát, hanem kifejezetten ellene van a kerékpáros közlekedésnek, sőt, nem túlzó, ha életveszélyesnek minősítjük. Egy ház sarkánál ugyanis annyira nem volt hely a kerékpárút elvezetésére, hogy 80-90 centisre szűkül le, és mivel a házsarok kanyarba kényszeríti a kerékpárutat, beláthatatlan, mi vár ránk a másik oldalon. Teljesen le kell lassítani, talán le is kell szállni, és a ház sarka mögül kisandítani, leskelődni, hogy mehetünk-e tovább, szabad-e az út. Abszolút életszerűtlen, élhetetlen. Egyenesben sem lenne utazáskonform egy ilyen megoldás, hiszen nem fér el ekkora helyen két kerékpáros egymás mellett, de beláthatatlan kanyarként kialakítani egy ilyen szituációt elképesztően buta és felelőtlen hozzáállás. Nagyon könnyen egymásba csattanhat itt két kerékpáros, vagy éppen neki lehet ütközni a ház falának, és egy cseppet sem veszélytelenebb egy ilyen baleset, mint amikor autó üti el a biciklist. Sötétben pedig természetesen fokozottan érvényesek az előbbi megállapítások, pláne ha arra gondolunk, hogy milyen elhanyagolt állapotban van a közvilágításunk, vagy ha figyelembe vesszük, hogy milyen sok kerékpáros rója kivilágítatlanul az utakat. Ez utóbbira lehet persze azt mondani, hogy az ő baja…de ha éppen egy szabályosan közlekedő homlokát csókolja le, akkor már ugye nem ennyire egyértelmű a helyzet.

Lehetett volna-e jobban, okosabban? Egészen biztos. A mai magyar közlekedéspolitika úgy fél a kerékpársávtól, mint ördög a tömjénfüsttől. Belterületen kifejezetten előnyben kellene részesíteni a kerékpársávot a kerékpárúttal szemben, hiszen nagyon fontos lenne az „együtt közlekedés” elvét érvényesíteni úgy a fejekben, mint a gyakorlatban. Nem lehet teljesen elszeparáltan kezelni a kerékpáros közlekedést az autóforgalomtól, hiszen számtalan ponton találkozik a kettő, és csak akkor tud együttműködni, ha megszokja egymás jelenlétét a két fél. Sajnos a politikai döntéshozók manapság csak kerékpárútban képesek gondolkodni, és a kerékpársáv sokszor fel sem merül az ötletelésnél.
Ugyan a településmagon, a Hetényegyháza táblán kívül esik ez az alig egy kilométeres rész, de mivel Hetényegyháza bevezető szakasza, sűrűn lakott környék (ebből is adódott az alapprobléma), semmibe sem került volna sebességkorlátozást bevezetni ide, és a közút kiszélesítésével, szintben elválasztott kerékpársáv kialakításával, útburkolati jelek felfestésével orvosolni a problémát.

De egy másik megoldás lehetett volna, ha átnézünk az út másik oldalára, a régi, 90-es évek előtt használt országút még megmaradt aszfaltcsíkjára. Egy normális, használható kerékpáros átkelő, ami a síneken is átvezetett volna, talán nem is került volna olyan sokba. Az igaz, hogy nem szerencsés a kerékpárutat az út egyik oldaláról a másikra terelgetni, de vannak olyan helyzetek, amikor nincs más megoldás. Lehet, hogy ez egy ilyen helyzet volt?

Érthetetlen, hogy egy elvileg a kerékpáros közlekedést segítő beruházásnál nem keresik a civil szakmai szervezetek együttműködését. A Magyar Kerékpárosklub tanult, sokat látott, és nemzetközi tapasztalatokkal is felvértezett szakemberei, közlekedésfejlesztési mérnökei egész biztosan hasznos tanácsokat tudtak volna adni, hogy ezt a kétségkívül nehezen átalakítható helyszínt hogyan lehetett volna kerékpáros közlekedésre alkalmassá tenni. Ami most körvonalazódik, semmivel sem lesz veszélytelenebb, mint ami eddig fogadta ott a kétkerekűeket, persze, erre legalább rá lehet fogni.

Ne lepődjünk meg tehát, ha ezentúl is találkozunk majd olyan bringással, aki az úttesten teker. Az idáig kivezető, már korábban említett „vadcsapás” is felújításért kiáltozik hosszú évek óta - valószínűleg még nagyon-nagyon sokáig mindhiába -, és jó néhányan választják már eleve a közutat a széttöredezett, gyökér szaggatta kerékpárút helyett. Nem zötykölődnek, és nem alternatíva számukra egy ilyen életveszélyes, beláthatatlan, leszállásra kényszerítő kerékpárút kialakítás sem. Szabálytalanul közlekednek, a saját, jól felfogott érdekükben. A saját biztonságuk érdekében.
Igazuk van.

Barna Imre írása