Nagytemplomi hirdetések - 2009.09.27.

Nyomtatóbarát változatSend by email
2009-09-25 23:10
  1. Hétfői napokon 15-18 óráig csendes szentségimádásra varjuk az érdeklődőket. Bejárat a sekrestye felöl.
  2. Első-csütörtökön este 5 órakor szentségimádási órát tartunk a Szent Mónika imaközösség szentmiséjével.
  3. Első-pénteken este 5 órakor a rózsafüzért imádkozzuk, mely után szentmisén vehetünk részt.
  4. Október hónapban szombat kivételével elmaradnak a reggel 6.30-as szentmisék. Helyettük az este 5 órai rózsafüzért követően tartjuk meg az elmaradt reggeli szentmisét.
  5. Pénteken de. 9 órakor kerül sor a különböző imaközösségek, imacsoportok bemutatkozására a Keresztelő-kápolnában. Várjuk az érdeklődőket!
  6. Ugyancsak pénteken este 6 órára hívjuk az érdeklődőket a Közösségi Ház nagytermébe, ahol bemutatkoznak a Kecskeméten működő szerze-tesrendek.
  7. Szombaton de. 11 órakor koncelebrált érseki szentmise lesz a Társszékesegyházban, a Városmisszió egyik programjaként.
  8. Ugyancsak szombaton 14.30-kor az Érsek atya a műkertvárosi Szent Ferenc templom búcsúja alkalmából misézik.
  9. Szombaton 15 és 20 óra között összevont városi ifjúsági találkozóra kerül sor a Főplébánia Közösségi Házában gazdag programmal.
  10. A 3 napos Kecskeméti Városmisszió részletes programja a hirdetőtáblán olvasható. Köztük olvashatók a Szentcsalád Plébánia gazdag és értékes programjai is.
  11. A Máltai Szeretetszolgálat a Városmisszió időtartama alatt naponta, de. 9.30-tól 22 óráig a főtéren felállított „Missziós kávéház” sátrában tartandó kulturális rendezvényeire várja az érdeklődőket. – Felkínált programok: kávéházi hírek (alkalmi kiadvány), beszélgetés, kávézás, információgyűjtés, szóróanyagok, üzenőfal, kiállítás, vetítés számítógépen, kvízjáték.