Református Egyház aktuális programjai - 2010.02.28.
Kedd: 5 órától a Tóth E. teremben Evangélikus-Református teológiai esték sorozat
kezdődik. Vendégünk a Református Szeretetszolgálat. (Haiti mentés és más missziók)
Szerda: 5 órától a Tóth Endre teremben az Evangélikus Cigánymissziót mutatja be
Bakay Péter missziós lelkipásztor.
Csütörtök: 5 órakor a Tóth Endre teremben a Baptista Szeretetszolgálat tart előadást.
(A haiti katasztrófa helyszínén töltött 2 hetükről és más szolgálatokról számolnak be.)
Péntek: ½5-től a Tóth Endre teremben az Ökumenikus Világimanap alkalmából igeés
imaközösségre várják az érdeklődőket. A pénteki bibliaóra tagjait is erre az alkalomra
hívjuk.
Szombat: “NYITOTT AJTÓ - NYITOTT KÖNYV - NYITOTT SZÍV” a Bibliavasárnap előtt
- 8 órától 20 óráig a Református Templom nyitva lesz és sok programmal lelki napra
várjuk az érdeklődőket.
Vasárnap: a 9 órai istentisztelet után Kávéház a cserkészek szervezésében.
11 órakor istentisztelet, 5 órakor Vigasztaló it.
3 órától Gyülekezeti Szeretetvendégség a Tóth Endre teremben. Vendégünk lesz
Klucsik Péter székesfehérvári presbiter és családja. Bizonyságot tesznek zenében és
prózában.
• Böjti adománygyűjtést hirdetünk a nyári Szeretet-hetek javára. Az adományokat a Református Könyvesboltban lehet befizetni. Isten kegyelméből idén 8. alkalommal szervezzük a táborokat a határon túli magyar és a kecskeméti gyermekek számára Erdélyben Magyarbikalon, és az Emmaus házban.
• A Kecskeméten 100 éve született Dr. Joó Sándor lelkipásztor életéről készült kiállítás február 14-től március 15-ig tekinthető meg a Templomban nyitvatartási időben az istentiszteletek után.
• A Lelkészi kijáratnál és a Református Könyvesboltban is megvásárolható a 230 éve fennálló Kecskeméti Református Temetőről szóló kiadvány. Ára: 200,- Ft.
• Köszönjük a Testvérek támogatását az elmúlt évben, és szeretettel kérjük, hogy lehetőségeik szerint a 2010-es esztendőben is segítsék egyházközségünket és intézményeinket adományaikkal és az SZJA 2x1%-val. Rendelkező nyilatkozatnál a Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány adószáma: 18348464-1-03. A Református Egyház adószáma: 0066.
Igehirdetések kérése CD-n és kazettán Molnár Tamás presbiternél
Programajánló
Ajánlatunk
Hasznosdoboz
Valutaváltó














Friss hozzászólások
12 óra 2 perc
12 óra 39 perc
12 óra 42 perc
13 óra 54 perc
14 óra 13 perc
17 óra 3 perc
19 óra 52 perc
20 óra 16 perc
20 óra 23 perc
20 óra 24 perc