Színre lép: Dr. Balogh László, MSZP
Negyedikként, az MSZP kecskeméti 1. választókerületének képviselőjelöltje került ki a kalapból. Összesen tizenhét kérdést intéztünk a képviselőjelöltek felé. Mindegyiküknek ugyanazokat a kérdéseket tettük fel. Azoknak a jelölteknek neveit, akik válaszoltak kérdéseinkre, egy kalapba tettük és a húzás sorrendjében tesszük közzé válaszaikat.
Szerkesztőségünk a pártpolitikától független tájékoztatást kiemelten fontosnak tartja, ezért bő másfél hónappal ezelőtt felkerestük a kecskeméti képviselőjelölteket, hogy mutatkozzanak be, mondják el programjaikat. Közülük többen válaszoltak, míg mások többszöri telefonos egyeztetés ellenére sem vették a fáradtságot, hogy válaszoljanak kérdéseinkre. Bevezető cikkünk itt.

Dr. Balogh László
- Kérem, mutatkozzon be néhány mondatban!
- 1953. június 9-én, Solton születtem. Nős vagyok, feleségem dr. Praveczki Magdolna, ügyész. Két gyermekünk van: Ágnes 33 éves, jogász. András 28 éves, okleveles közgazdász. Ágnes az ORTT-nél, András a Fővárosi Gázműveknél dolgozik. Mirkó kisunokám 3 éves.
- Hogyan készül a kampányra, az országgyűlési képviselő választásra?
- Minden választói réteget szeretnénk megszólítani, ezért is szervezünk folyamatosan lakossági fórumokat, vezető politikusokkal, szakemberekkel (Lendvai Ildikó, Gyurcsány Ferenc, Szekeres Imre, Tabajdi Csaba).
- Miért pont Kecskemét? Mennyire ismeri a kecskemétiek problémáit?
- Több mint harminc éve Kecskeméten élek, úgy érzem a város befogadott. Közgyűlési elnökként részt vettem a könyvtár, a kórház fejlesztésében és a Cifrapalota rendbehozatalában. A várost érintő kérdéseket közös ügyünknek tekintem.
- Melyik az a három dolog, amelyet leginkább fontosnak tart megvalósítani Kecskeméten?
- 1. A Mercedes beruházás
2. Kecskemét kedvező földrajzi helyzetének hatékony kihasználása (autópályák, autóutak, Budapest közelsége
3. Kecskemét világszínvonalat képviselő hagyományainak méltó továbbvitele (Kodály örökség, múzeumok, lovassport, mezőgazdasági kultúra)
- Ön szerint Kecskemét hol helyezkedik el a magyarországi gazdasági palettán? Hogyan tudna ezen lendíteni?
- A Dél-Alföldön Kecskemét a gazdaság motorja. A régió 100 legnagyobb cégének egyötöde, a megye legjelentősebb társaságainak több mint a fele működik itt. A Mercedes-gyár Kecskemétre települése pozitív hatással bír a város és Magyarország fejlődésére. A Mercedes beruházás miniszterelnöki megbízottja vagyok.
- Ha azt mondom: Mercedes-gyár. Ön azt mondja...
- Örülök, hogy miniszterelnöki megbízottként részese lehetek egy csaknem 100 milliárd forintos fejlesztési program kidolgozásának, amely a gyár környezetében utak, vasút, iskolák építésével próbál hasznára lenni Magyarország legjelentősebb beruházásának.
- Melyik az a három feladat, amelyet az országban elsőként megoldana?
- magyar-magyar párbeszéd
- munkanélküliség csökkentése
- gazdasági növekedés serkentése
- Minden parlamenti ülésen meg fog jelenni?
- Természetesen, ahogy eddig is.
- Készül-e már, illetve hogyan lehet készülni arra az időszakra, amikor esetleg majd Ön is helyet foglal a parlamenti patkó széksoraiban?
- 12 éve vagyok képviselő, örülnék ha folytathatnám.
- Pártom programjából ezt érzem a legfontosabbnak...
- A társadalmi és gazdasági fejlődés biztonsága és fenntarthatósága érdekében rendszerváltásra nincs szükség, csak rendszerjavításra, mégpedig az állam szerepvállalásában, a gazdaság szerkezetében, a társadalom átjárhatóságában és a társadalmi biztonság és partnerség garanciáinak rendszerében.
A partnerség alatt azt érti az MSZP, hogy a multinacionális nagyvállalatok, bankok, szolgáltatók, valamint a hivatalok túlhatalmával szemben kiszolgáltatott ügyfelet, fogyasztót, beszállítót védi a joghátrányoktól, fellépnek a kiváltságokkal és aránytalanságokkal szemben.
A szocialista párt folytatná az Út a munkához programot, továbbra is a többkulcsos személyi jövedelemadót tarják igazságosnak, erősítené a közbiztonságot és a jogbiztonságot, valamint folytatná a romaintegrációs és a panelkonstrukciós programot is. Az MSZP a programjában új kamat- és hitelpolitikát tart szükségesnek a kedvező gazdasági feltételek esetén.
- Azért indultam a pártom színeiben, mert...
- Mert ennek a pártnak a színeiben az elmúlt évtizedekben sokat tudtam segíteni mind Kecskemétnek, mind pedig a régiónak. De szavak helyett az eddigi elért eredmények beszéljenek, és ennek folytatását várhatják tőlem a választók.
- Mi a véleménye a mostanában felkapott és népszerű kecskeméti villamos tervről?
- Egyelőre nincs mögötte sem kidolgozott terv, sem elegendő forrás.
- Ön szerint megvalósítható-e a kecskeméti utak felújítása, illetve kerékpár utak komplex építése?
- Megvalósítható, természetesen. A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében Kecskeméten is sok projekt valósult meg. De ez rengeteg pénzbe kerül és folyamatos munkát igényel. Pályázni, pályázni…
- Örök téma a képviselői költségtérítés. Mit gondol erről?
- Ezt a kérdést a ciklus legvégén mindenki megelégedésére rendezte a parlament. Nem a képviselők a legjobban kereső emberek Magyarországon, ráadásul az ő zsebük a legnyitottabb a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség miatt.
- Milyen szakterületen szeretne dolgozni a parlamentben?
- Önkormányzati szakember vagyok, területfejlesztési specialista, jogász. Maradnék a régi bizottságomban.
- Vannak-e tervei arra vonatkozólag, hogy a kecskeméti lobbi minél erősebb lehessen? Melyek azok?
- Magyarországon ma csak pártalapú politizálás létezik. Ezen csak az segíthet, ha megfogadják az én kampányjelszavamat: ÖSSZEFOGÁSSAL KECSKEMÉT FEJLŐDÉSÉÉRT.
- Végezetül, miért szavazzanak Önre a választók?
- Hiszek az emberek közötti együttműködésben, mert az ország építésének ez a fő kötőeleme. Nem hiszek a parttalan beszédben, hiszek a munkában és a tettekben. A politikát szolgálatnak tekintem, de ahhoz, hogy eredményes legyen – összefogás és közös cselekvés kell!
Programajánló
|
Program |
Dátum |
|---|---|
| Gazdáné Olosz Ella textilművész kiállítása | 09.18.Szo |
| III. Pályanap | 09.11.Szo |
| Nyitott Templomok Éjszakája | 09.18.Szo |
| Palócföldi üzenetek | 09.18.Szo |
| Szenvedélybetegségben és függőségben é... | 09.17.Pén |
Friss hozzászólások
- Szia!
Te mit tudsz erről a
5 óra 59 perc - Szia Bazsupa!
Én is megyek
11 óra 8 perc - Szia !
Semmi baj
21 óra 34 perc - @anonim: Tegnap (vasárnap)
1 nap 5 óra - Jah, LMP Facebookról az egyik
1 nap 5 óra - 1, A kecskemeten.hu
1 nap 8 óra - Kedves szerkesztők
Szerintem
1 nap 8 óra - meg szabad kérdezni, milyen
1 nap 10 óra - Helló Zsolti!
Kecskeméten.hu/
1 nap 11 óra - Nagyon sok Mecis szerelőt
1 nap 11 óra
Hasznosdoboz
Valutaváltó













Hozzászólások
"12 éve vagyok képviselő,
"12 éve vagyok képviselő, örülnék ha folytathatnám."
mi is nagyon örülnénk Balogh elvtárs! úristen mikor takarodnak végleg már el ezek a mocskos kriptokommunisták?! wááá