Érdekes és hasznos adatok a kecskeméti választás kapcsán

Nyomtatóbarát változatSend by email
Számok, adatok és tények
2010-10-03 21:40

Néhány érdekes adat a kecskeméti választásokkal kapcsolatban. Összesen 29 677 fő szavazott, ez a választásra jogosultak 33,11%-a, tehát minden harmadik kecskeméti ment el szavazni. Érdekes, hogy az urnákba csak 29 654 szavazólap került, tehát 23-at valószínűleg magukkal vittek a választók. Érvénytelenül 475-en szavaztak (1,60%), míg érvényesen 29 179-en (98,32%). A választási bizottság egyetlen vitatott szavazólapot sem jelzett.

Összesen egyébként 89 631 választásra jogosult állampolgár él Kecskeméten, közülük 17-et a szavazás napján vettek fel a névjegyzékbe a kapott igazolás alapján.

A települési önkormányzat  tagjainak száma 21 fő, ebből egyéni választókerületben megválasztható 15 fő, kompenzációs listáról mandátumhoz jutó 6 fő.

Kieső pártok az MDF és az SZDSZ, míg új pártként az LMP jelent meg a kecskeméti közgyűlésben az egy független képviselő mellett. A FIDESZ-KDNP és az MSZP korábban is jelen volt már. Nem szerzett helyet a Jobbik és a Munkáspárt sem.

Kecskeméten több párt is indított jelöltet, a függetlenek mellett: a FIDESZ-KDNP, az MSZP, az LMP, az MDF, a Jobbik és a Munkáspárt. Kompenzációs listát csak három párt tudott állítani, ez azt jelenti, hogy a FIDESZ-KDNP, az MSZP, vagy az LMP tagjai közül többen nem egyéni képviselőként, hanem a listáról fognak bekerülni. Erre egyébként azért ad lehetőséget a választási törvény, hogy a (főként a kisebb) pártok esetében a leadott szavazatok még ha nem is érnek egyéni képviselői széket, azok mégse vesszenek kárba, hanem az arányos képviselet jegyében bekerülhessenek ezen pártok képviselői is a közgyűlés döntéshozói közé.

 

További írások a témában: