A civil szervezetek képviselőit próbálták megnyerni a polgármester-jelöltek
Kecskeméten Dr. Zombor Gábor (Fidesz) és Király József (MSZP) indul a polgármesteri székért. A mai napon egy kerekasztal beszélgetés keretein belül mondták el mindketten terveiket a városi civilség, fiatalság és más fontos ügyekben. A rendezvényt Szabó István, a Városi Civil Kerekasztal soros elnöke nyitotta meg, s üdvözlését rögtön egy kérdéssel kezdett: "Milyen kapcsolatot szeretne ápolni a leendő polgármester a civilekkel?"

Dr. Zombor Gábor és Király József
Elsőként Dr. Zombor Gábor válaszában elmondta, hogy a most kialakult együttműködés a civilek érdeme, hiszen nagyon jól együtt tudnak működni és egyre többen találják meg helyüket ebben a szerveződésben, amely 100 fölötti szervezetet tömörít jelenleg.
Korábban voltak politikai feszültségek, amely egy ellen kerekasztal létrehozását is célul tűzték ki, de szerencsére másképpen alakultak a dolgok és mára sikeresen tudnak együttműködni. Nemcsak büszkék vagyunk arra, hogy ilyen sok életerős szervezet működik a városban, hanem egyre több olyan ügyben is együtt tudunk működni, amelyek a város konkrét életét is előremozdítják. Egyik ilyen legnagyobb kezdeményezés a hajléktalan szálló létrehozása, amely országos jelentőségű.
A legrosszabb egy civil szervezet életében, amikor bízik a döntéshozók ígéretében, de aztán falakba ütközik. A sok kudarc elveszti a lelkesedést, amely egyébként a civil mozgalmak egyik fő mozgatórugója. Ez ellen tenni kell.
Sikerült néhány olyan ügyben mélyebb együttműködéseket hozni, amely talán a Civil kerekasztal keretein is túlmúlik: egyik az ifjúsági kerekasztal, a másik pedig az időstanács létrehozása. Sok feladat van mindkét téren, ezért volt szükség, hogy létrehozzuk ezeket a szervezeteket is.
Az ifjúsági kerekasztalban működő partnerek is reméljük, hogy olyan aktívak lesznek, mint az idősügyi tanácsban dolgozók. Fontos, hogy teljesen kizárjuk ezekből a szervezetekből a politikát. Nagyon büszke vagyok arra, hogy elnyertük az idősbarát önkormányzat kitüntetést. Ez részben talál megelőlegezett bizalom, de egyben kötelez bennünket abban, hogy e téren is előremozduljunk.
Ahol több segítséget várok, az az egészségügyi vonal, ahol nem ártana sűrűbben találkozni, mert a civilek egy kicsit kivonultak erről a területről és az érdekérvényesítő szerep is lecsökkent ezáltal.
A jövő: nagyon örülnék annak, ha azt, amit eddig összehoztunk, meg tudnánk tartani. Nagy viták voltak arról, hogy az önkormányzat milyen önként vállalt feladatokat viseljen. Mindenképpen szeretnénk ezt a jelenlegi támogatási rendszert fenntartani, amelyben megközelítőleg 200millió Ft-al támogatjuk a civileket. A kommunikációt érdemesebb lenne erősíteni: a központi források rendkívül lecsökkentek, ezért egyre inkább egymásra vagyunk szorulva, talán korábban jobban el lehetett lavírozni különféle pályázati szervek felé való pályázatokkal, de az ország jelenlegi helyzetében az önkormányzatok feladata, hogy a meglévő rendszert fenntartsák és támogassák.
Nagyon köszönjük a civil szervezetek eddigi munkáját, bízom benne, hogy mi is tudtunk viszont adni.
Király József:
Zombor Gáborral több dolog is összeköt: Kecskemét dolgai és a civilség. A kecskeméti civilek a város egyik legfontosabb pillérei. A politikusnak feladata, hogy kijelölje az irányvonalakat, de a civilek érdeme, ha ezt valóban megtöltik tartalommal. Ehhez fontos, hogy megkapják a város támogatását.
Nagyon fontos, hogy mindig arra törekedjünk, hogy legyenek olyan céljaink, amelyeket egy-egy különálló civil csoport meg tud valósítani, elő tud segíteni. Rengeteg műhelyünk van, amelyeket támogatni kell. Mindenféleképpen nyitni kell egy civil irodát a városházán, ahol a civilek nyugodtan használhatják a rendelkezésre álló erőforrásokat: internet, telefon, fax. Egy állandó alkalmazott is segítené őket. Fontos lenne a városi honlapon való lehetőség a programok közlésére. Évente egy alkalommal szükséges lenne civil gyűlést tartani a városházán, ahol szabadon lehetne az egyes szervezeteknek hangot adni. Sokszor nem elegendő az, ha mások képviselnek bennünket, fontos, hogy magunkat is képviselni tudjuk.
A testvérvárosi kapcsolatokat is fel kellene újítani: nem csak kézfogást kell, hogy jelentsen, hanem aktív kapcsolatot a két város polgárai között.
Amikor pártelnök lettem két hónappal ezelőtt, egy dolgozatot attam le. Ennek egyik fő mondanivalója a civilekkel való szorosabb együttműködés, támogatás. A pénzügyek területén fontos lenne egy nagy civil kalapot odatenni a városban működő vállalkozások elé. Hátha több pénz gyűlne össze és ebből tudnánk mi, civilek gyarapodni.
A beszédek után kérdésekre került sor
Dr. Zombor Gábor
- Jónak tartja-e, ha egy-egy kerekasztal nem pártos?
- Azt gondolom, hogy ez elvi kérdés, hogy ne legyen a polgármester pártos egy-egy civil témával kapcsolatban.
- A civil szervezetek támogatását szándékoznak-e korszerűsíteni? pl. internetes leadás
- Úgy gondolom, hogy ennek semmi akadálya, a következő időszakban lehet erről szó. Fontos, hogy a lehető legegyszerűbb pályázati adatlapokat érdemes használni, mert a tapasztalat az, hogy sokszor formai hibák miatt kell kizárnunk egy-egy pályazatot és ezt soha nem tesszük jó szívvel.
- Cigányság kérdése
- A roma szervezetek az önkormányzatba tömörülve dolgoznak a közösségükért. Nagyon kevés roma civil kezdeményezés indul ki. A nem roma civil szervezetek sem nyitnak az irányukba. A karitatív szervezetek esetében is kevésbé lehet ezt észrevenni. A felzárkóztatás szociális és oktatási kérdés. Ez a két terület összefügg és új jogszabályok is születtek: családi pótlék, nevelőszülők kérdése. Ezek arra ösztönzik a szülőket, hogy járassák iskolába gyermeküket. Kecskeméten aránylag nagy roma lakosság van, de alapvetően ezen a területen béke van, nem tapasztaltam olyan problémát, amely más településeken esetleg tapasztalható. A jövő a tolerancia. A város támogat egy cigányzenekart, akik a 100 tagú cigányzenekarnak voltak a tagjai. Nem volt állásuk és a városhoz fordultak támogatásért. Mivel létrehoztak egy egyesületet, így össze tudtak fogni és közösen képviselik érdekeiket.
Király József
- Mely részét erősítené a civilség és az önkormányzat közti kapcsolatotnak?
- Az ifjúság hasznos időtöltése a sport legyen. Ne a számítógép és a TV előtt üljenek. A civil szervezetek közül támogatni kell ezeket a kezdeményezéseket. Az iskolák sportudvarait újra ki kellene nyitni.
A karitatív tevékenységek is igen fontosak. Nagyon sok feladatunk van ezen a területen is. Az egyházak is igen fontos munkát végeznek ezen a területen.
Harmadikként a kecskeméti kultúrát emelném ki. A kecskeméti házak megmentése fontos feladatunk lenne. Ezekben az épületekben benne vannak őseink üzenetei, ott éltek, ők is hozzásegítették városunkat a mostani sikerhez. Ma nem csak az önkormányzatoknak van feladatuk, hanem a civileknek. Régen templomot tudtak építeni, ma egy templom felújítása is nehézségekbe ütközik. Össze kell tehát fognunk.
- Mi a javaslat a népességszám növelésére?
- Öt gyermekem van, szóval hozzájárultam a kérdés megválaszolásához. (nevet) Fontos a lakáshoz jutás, hiszen ez biztosjtja a fiatalok számára a biztos egzisztenciát. A civilek részéről fontos lenne az a visszajelzés, hogy kik a leginkább rászorultak és az illetékes bizottságok ezek alapján méginkább a megfelelő helyen tudnának segíteni.
- Mely civil programokat látogatja? És mely programokat támogatná?
- Szívem szerint minden programot támogatnék. Itt élek a városban, színesebbé mi tudjuk tenni a városéletet. Jómagam is szoktam szervezni. Mindent érdemes támogatni a városnak, mert ezek viszik előre a város életét.
- Cigányság
- Maximálisan egyetértek abban, hogy nekünk is elfogadóbbnak kell lennünk. Meg kell ismernünk az ő kultúrájukat és így lépéseket tenni. Nem lehet felülről megoldani ezt a kérdést.
Legfrissebb hírek
Programajánló
| Program | Dátum |
|---|---|
| Újvilág passió | 06.8.Pén |
Hasznosdoboz
Valutaváltó






Friss hozzászólások
2 óra 24 perc
9 óra 50 perc
13 óra 49 perc
22 óra 36 perc
22 óra 38 perc
23 óra 9 másodperc
1 nap 30 perc
1 nap 1 óra
1 nap 1 óra
1 nap 7 óra