Az LMP válaszolt: tíz éven belül már érdemes villamosvonalat építeni
A Kecskeméten.hu-n megjelent LMP-s sajtótájékoztató beszámolója kapcsán a hozzászólásokban több kérdés is konkrétabb számokat, adatokat "követelt". A választási kampány hivatalosan is elkezdődött, ezért nem mondunk nemet az olvasói akaratnak és Vágó Gábort a részletekről kérdezzük. Időközben megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot a helyi képviselőjelöltekkel is, hogy részletesebb képet kaphassunk elképzeléseikről. Nem szeretnénk ugyanis abba a hibába esni, hogy egy-egy párt több megjelenési lehetőséget kap, mint a másik.
- Szánt szándékkal nem a villamossal kezdünk, de nem tagadhatjuk le, hogy arról is lesz szó az interjú során. Helyi védjegyrendszer. A mai világban, amikor lassan az Euró bevezetése előtt állunk, megszűntek a határok és mindenki úgy boldogul többnyire, ahogy tud - milyen alternatívát tud nyújtani egy ilyen védjegyrendszer?
- A helyi gazdaság erősítése azért fontos a globalizált világban, hogy kevésbé legyünk kiszolgáltatva a nemzetközi tőzsde indexek mozgásának. A helyi védjegyrendszer egy megfelelő eszköz a helyi kis- és középvállalkozások erősítésére. Fel kell állítani egy minőségbiztosítási rendszert, amely garantálja, hogy a "kecskeméti" cimkével ellátott termékek valóban helyiek és jó minőségűek legyenek. Ez bár némileg emeli a termékek árait, de a vásárlók biztosak lehetnek abban, hogy a kecskeméti gazdaságba forgatják vissza a pénzüket. Ezzel Kecskeméten teremtenek munkahelyeket, és közvetve erősítik a lokálpatrióta érzést is.
- A nap-, és a geotermikus erőmű is előkerült ötletként a sajtótájékoztatón. Szegedről tudjuk, hogy a napfény városa, Kecskeméten is süt annyit a nap, hogy realizálható haszon legyen egy ilyen erőműből?
- Azzal, hogy kiszárad a Homokhátság - mert kevesebbet esik az eső -, párhuzamosan növekszik a napsütéses órák száma is. Ez egy nagy volumenű beruházás lenne, ami nyilván csak hosszú távon realizálódik és térül meg. Hangsúlyoznom kell, hogy mivel Kecskemét környéke az egyik legnagyobb vesztese a klímaváltozásnak, ezért példát kell mutatnunk a környezetbarát energiatermelés területén is. Az energiahatékonyság terén is fontos lépéseket kell tenni. Ha újraszigeteljük a panelházakat, azzal egyes számítások szerint 80%-os csökkenést érhetünk az energiafelhasználásban. Ezzel nemcsak munkát adunk a helyi építőipari vállalkozásoknak, de középtávon a gázszámla különbözetében is látványos eredményeket érhetünk el. Nem utolsó sorban a CO2 kibocsátásunk is radikálisan csökkenhet.
- A kerékpárosok most a KRESZ-ben is kiemelt szerepet kaptak, sőt a pártok
választási programjaiban is előkelő helyen szerepelnek. Mi újat tud mutatni
az LMP ebben a témában?
- Az eddigi pártok igazából csak szavakban tettek sokat a kerékpárosokért. Sajnos alig jut pénz a kerékpárutak építésére. A tervezéskor pedig látszik, hogy nem "kerékpáros fejjel" gondolkodnak. Például az Arany János utcai kerékpárút nem ad kiemelt biztonságot a bringásoknak, mert lépten-nyomon járókelőket kell kerülgetni, az Izsáki úti bringaút pedig használhatatlan. Az LMP átfogó közlekedés politikát hirdet, ahol a tervezési folyamatokba bevonják a bringás civileket is. Nézzük csak meg Hódmezővásárhelyt, ahol képesek voltak egy olyan kerékpáros útvonalhálózatot kialakítani, ami messze földön híres kerékpárbarát várossá tette Vásárhelyt.
- Temessük be a meglévő csatornáinkat? Akkor miért épültek?
- A homokhátsági vízrendszert teljesen újra kell gondolni. Amikor a most létező rendszert kiépítették, a vízelvezetés volt a fő cél. Jelenleg fontosabb a vízmegtartó funkció. Nem kell minden csatornát betemetni, de újra kell tervezni a vízelosztási rendszert, ökológusok bevonásával. A Duna- Tisza csatorna ötlete számos problémát vet fel, ezt a kérdést nem lehet lezártnak tekinteni. Ám ennek a gigaberuházásnak számos olyan ökológiai hatása volna, ami többet ártana, mint használna.
- Végül, a legforróbb téma, a villamos. Vannak számok, számítások? Kecskemét aktív és várhatóan a vonalakat használni kívánó lakosainak száma elég egy, esetleg két villamosvonal fenntartására? Látnak reális esélyt a megvalósításra a közeljövőben? Miért pont villamos - miért nem troli?
- Egy villamos vonal akkor térül meg, ha óránként 2-3000 ember használja. Ha egy villamos vonal létrehozásában gondolkodnunk, az kb. 15-20 milliárd forintba kerülne, ami 15-20 év alatt térülne meg. Azt kell eldönteni, hogy hol akar a város újabb központokat létrehozni. Ha tudás-alapú gazdaságot akarunk építeni, akkor a GAMF- Vasútpályaudvar vonal, ha egy ipari jelleget akar felvenni a város akkor a Mercedes gyár- Széchenyi város vonal lehet Kecskemét új közlekedési ütőere. Tíz éven belül lehet akkora forgalom az említett szakaszokon, hogy érdemes legyen beindítani a villamosjáratot. A villamos sokkal környezet barátabb megoldás, mint a troli. A trolinak kisebb az üzembiztonsága is, mint a villamosnak, ha olyan hosszú útvonalban gondolkodunk, mint a Mercedes gyár- Széchenyi vonal.

Képünk illusztráció
Legfrissebb hírek
Programajánló
| Program | Dátum |
|---|---|
| Újvilág passió | 06.8.Pén |
Friss hozzászólások
- mármint ezt hogy érted, hogy
2 óra 23 perc - ebböl kell ott fizetni
9 óra 49 perc - bruttó 28+ nettó 12 euró
13 óra 48 perc - SZiasztok. Mit tudtok a
22 óra 35 perc - SZiasztok. Mit tudtok a
22 óra 37 perc - Miért,itt van egy csomó
22 óra 59 perc - Vajon miért adnak mindenkinek
1 nap 29 perc - Adok 10.000ft-ot annak aki
1 nap 1 óra - Ez igaz de hidd el nem
1 nap 1 óra - Tiszakécske
Sziasztok!
1 nap 7 óra
Hasznosdoboz
Valutaváltó






Hozzászólások
Az elektromos busz jobb
Az elektromos busz jobb megoldás lenne és nincs pályához kötve. Nem kellene csökkenteni az amúgy is szűkös és rosszul szervezett úthálózatunk keresztmetszetét. Valamennyi városi busz útvonalon környezetbarát jármű járhatna. A beruházási igénye is elenyésző az épített villamospályához képest, hiszen akár szakaszosan néhány darabbal kezdve növelhető a járművek száma. Talán a Mercivel is lehetne ebben a témában közösen gondolkodni.
(A második vonatpálya is nagyon fontos lenne a Városnak.)
A képen a villamos vagy a
A képen a villamos vagy a kandeláber az illusztráció?