Közélet

Egy 250 munkavállalót foglalkoztató közepes vállalkozás akár több tízmillió forintot is megtakaríthat évente, ha minden alkalmazottját távmunka keretében foglalkoztatja - mondta az MTI-nek Taivainen Krisztián, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), Elektronikus Adat- és Dokumentumkezelő Szolgáltatók Szakmai Osztályának vezetője az MTI-nek.

Ma éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó bevallásokat a tavalyi évről, és befizetni az adót. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Magyar Posta meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket.

Egy hét van már csupán hátra a magánszemélyek 2011. évi SZJA bevallásának beadására, tehát eddig lehet rendelkezni az 1+1 százalékról is. Így egy kicsit mi is beleszólhatunk, hogy a nagy közös kalapból mire megy majd az adónkból.

A száz százalékban magyar tulajdonú Univer csoport 2011-ben 29 milliárd forint bruttó árbevételt ért el, 230 millió forinttal többet az előző évinél.

A földalapú támogatást is tartalmazó egységes kérelemben keddig jelezhetik a gazdák azt, hogy támogatott díjú mezőgazdasági biztosítást kötnek, aki ezt elmulasztja, június 11-ig pótolhatja, de kisebb támogatásra jogosult - mondta Füzesi Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) mezőgazdasági bizottságának elnöke, a szakmai szervezet saj

A távközlési adót július 1-jétől vezetik be, ténylegesen augusztustól szedik be, az első 10 perc adómentes lesz, efölött minden perc 2 forinttal adózik - mondta MatolcsyGyörgy nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.

Az új Munka Törvénykönyve (Mt) a munkavállalók személyes adatainak védelméről a jelenleg hatályos szabályozásnál némileg részletesebben rendelkezik, azonban ezek a rendelkezések a napi gyakorlat szintjén nyilvánvalóan nem adnak útmutatást. Idén hatályba lépett az új adatvédelmi törvény is (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén ismét két ütemben végzi a lomtalanítást Kecskeméten a Városgazdasági Kft. Az időpontok és az érintett városrészek:

Mintegy 114 millió forintos hazai és uniós támogatással, összesen közel 134 millió forintból történhet meg a kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium energetikai fejlesztése. A pályázat elnyeréséről és a projekt részleteiről sajtótájékoztatón számolt be dr.

Befejeződött az Alföld Pro Coop Zrt. kecskeméti logisztikai fejlesztése. A 462 millió forintból, 161,8 millió forint európai uniós támogatással megvalósított raktárbázis a Coop-üzletlánc ötszáz boltjának korszerű ellátását biztosítja.

A legtöbb gépjármű-kategóriában jelentősen csökkent a regisztrációs adó mértéke. Ennek megfelelően az év első négy hónapjában a tavalyi évkezdethez képest több mint megduplázódott (+118%) a külföldről behozott használt autók száma. Bár ezek a járművek sokszor igen kedvező áron érhetők el, vásárlásuk az átlagosnál nagyobb körültekintést igényel.

A Starwood szállodalánc tagjaként működő négycsillagos business hotel és a hozzá kapcsolódó konferenciaközpont épül a KÉSZ Holding kecskeméti irodaházából 723 millió forint uniós támogatással összesen 2,5 milliárd forintból.

A gépjármű-biztosítások területén lezajlott nagymértékű díjcsökkenés hatása az alkuszok tapasztalatai szerint az utóbbi időkben érezhető hatással volt a kárrendezési folyamatokra is. Ma már egyetlen biztosító sem engedheti meg magának, hogy ne szűrje ki a visszaélésre gyanút adó káreseteket, ami a kárrendezést összességében a korábbinál szigorúbbá és sok esetben nehézkesebbé tette.

Jövő héttől kezdődően közel egy hónapon keresztül zajlik majd a háztartásfelvétel a „Kecskemét Megyei Jogú Város elővárosi közlekedési rendszereinek fejlesztése” projekt keretén belül.

Meglepő és elgondolkodtató eredménnyel szolgált a Genertel több ezer autós körében végzett felmérése: az év közben kötött kötelezővel rendelkező autósok harmada még mindig úgy véli, hogy kötelezőjének évfordulója december 31-én van.

A közösségi média lassan, de biztosan magába olvasztja a marketinget is; ezek a hálózatok ugyanis integrálnak minden fontos tevékenységet - olyanokat is, amelyeknek üzleti aspektusa is van. A vállalati honlapok közösségivé válnak, a márkák integrálódnak és kihasználják a közösségi média tartalom digitális előnyeit.

Bringásuzsonna2012

2012. április 24-én megjutalmazta a kerékpárral közlekedőket a Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete is. Az eddigiektől eltérően bringásuzsonnával várták a város főterén az arra kerekezőket, a munkából, iskolából hazafelé igyekvőket.

A magyarok többsége tudatában van annak, hogy nem számíthat annyi nyugdíjra, amennyit szeretne, 58 százalék mégsem rendelkezik semmilyen saját nyugdíj-előtakarékossági megoldással; a megtakarítások nagy részét biztosításokban, önkéntes nyugdíjpénztárakban tartják, a befektetési alapokkal szemben félelem tapasztalható, s nehezen elérhető elvárások kapcsolódnak hozzá - derül ki a

A gazdák 2013. január 1-jétől a gázolaj jövedékiadó-visszatérítési igényeiket  közvetlenül a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) nyújthatják be, az igazolásokat a hatóságok egymástól szerzik be - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

Április 16-tól előre lehet időpontot foglalni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a leggyakrabban intézett ügyekre, így adókártya és adóigazolás igénylésére, illetőségigazolás kérésére és ügyfélkapunyitásra.

Éves szinten 400 milliárd forint bevétele is származhat az államnak egy bankforgalmi adóból a BDO Magyarországpénzügyi tanácsadó cég szerint.

Idén január elsejétől (ismét) változott a környezetvédelmi termékdíj szabályozása. A csomagolás termékkör helyett az idei évtől a csomagolóeszköz és az egyéb csomagolószer vált termékdíjköteles termékké. A reklámhordozó papírnál érdemes figyelni, hiszen itt mi magunk döntjük el, kell-e fizetni vagy sem!

Átlag két nap alatt a legnagyobb hazai vállalatok rendszerei is feltörhetők

Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak csütörtökig, április 12-ig kell befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 37 százalékát.

A külkereskedelmi és az ipari termelési adatokat is javíthatja márciustól a kecskeméti Mercedes gyár termelésének beindulása - vélekedett a Takarékbank és az Erste elemzője az MTI-nek nyilatkozva a februári ipari termelési és külkereskedelmi adatokról.

Az év végi, egyedi piaci fejlemények okozta időszakos felfutás után az idei első negyedévben ismét visszaesett a használtautó-piac aktivitása. A Használtautó-index értéke (97,4%) annak ellenére csökkent több mint három százalékpontot, hogy a regisztrációs adó kedvező változása nyomán az év elejétől ismét csúcsra jár a használtautó-behozatal.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal idei  ellenőrzési irányelveinek fókuszában is kiemelt cél a bejelentés nélküli munka visszaszorítása - hívta fel a figyelmet BDO Magyarország tanácsadó cég kedden.

Az eddigi adatok tanúsága szerint nem vándorolnak át tömegesen a pénztártagok az állami tb-rendszerbe. Az MTI által megkérdezett nyugdíjkasszák minden átlépési nyilatkozatot befogadnak, amelyet szombaton éjfélig postára adnak a tagok (ezt a postai pecsét igazolja), az AXA - mivel a határidő szombatra esik - a hétfőn beérkező nyilatkozatokat is befogadja.

Ritka manapság a jó vendéglátás! Ezt talán a munkaügyi hatóság is így véli, hiszen az idén kapacitása túlnyomó többségét a visszatérő látogatásoknak szánja. A munkaügyi ellenőrzések 2012.

Mercedes gyáravatás

Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója a gyár avatása alkalmából csütörtökön tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a gyár dolgozóinak létszámát 3000-ra növelik a kompakt-autó osztály generációjának újabb modellje iránt jelentkező kiemelt érdeklődés miatt.

Piac látványterv

Hétfőn – azaz 2012. április 2-án - megkezdi a kivitelező Ver-Bau Kft. a kecskeméti Budai utcai nagypiac szabadtéri részét érintő munkálatokat. A kivitelezés a jelentős uniós támogatással megvalósuló „Rákóczi út – Vasútkert revitalizációja” projekt keretében történik.

Legkésőbb csütörtökön jelenik meg annak a 21 milliárd forint keretösszegű pályázatnak az első kiírása, amelyben a vállalkozások a dolgozóik képzésére kaphatnak vissza nem térítendő támogatást - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért fele

Több száz fiktív cég akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rostáján, év elejétől már csaknem 13 ezer cég esett át az új adóhatósági szűrő-vizsgálaton, amelynek célja az úgynevezett céglovagok kiszűrése, akik csak azért alapítanának társaságot, hogy megcsapolják az államkasszát - közölte a hivatal kedde

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet keresők bérkompenzációjának végrehajtásához szükséges törvénymódosításokat, és változtatott a költségvetésen is, segítendő azokat a vállalkozásokat, amelyeknek

A Magyar Bankszövetség szerint az árfolyamgát új rendszerébe várhatóan a jogosult ügyfelek 75 százaléka lép be - mondta Kovács Levente, a szövetség főtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) azon van, hogy a jövőben – alapsportágként – az úszás is bekerüljön a társaságiadó-kedvezményezettek (TAO) körébe; ennek kivívását elsősorban az idei esztendő nagy eseményein, a felnőtt és if

Az Európai Bizottság becslése szerint Magyarországnak 2020-ra évi 423 millió euró megtakarítást jelenthetne a pénzügyi tranzakciókat sújtó illeték európai uniós szintű bevezetése, azaz ennyivel kevesebbet kellene befizetnie a közös uniós

Az elmúlt két évben összesen 51.755 céget töröltek a cégnyilvántartásból, és ugyanebben az időszakban összesen 101.718 új vállalatot alapítottak; az üzleti élet tisztulására minden bizonnyal kedvező hatással lesz a cégalapítás szabályainak szigorítása, az egyórás bejegyzés megszüntetése és a cégvezetéstől eltiltott személyek szorosabb ellenőrzése - állapítja meg a feketelista.hu adatbázis az MT

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata önként vállalt feladatként idén másodjára indította útjára a Városi Támogatási Programot (VTP), benne 11 különböző programmal. Ezek egyike a „Műemlékvédelmi programok” nevet viseli, amely célra idén 6 millió forint áll rendelkezésre. Az összegre egy fordulóban, március 31-ig lehet pályázni.

A STRABAG-MML Kft. nyerte a Kecskeméti Főiskola járműipari tanszéke oktatási épületének bővítésére kiírt, hirdetménnyel indult, tárgyalás nélküli

A Kecskeméten július 8-a és 15-e között rendezendő 12. Európa Jövője Gyermek- és Ifjúsági Találkozó a város legnagyobb részének összefogásával valósul meg, ezzel mintát mutat a hasonló kezdeményezéseknek.

Kilenc animációs filmtervet és alkotóikat részesítette összesen csaknem 100 millió forintos támogatásban a Médiatanács; többek között Lázár Ervin mesehősei, a Bégető család mindennapjai, valamint a vörösiszap-katasztrófa eseményei elevenedhetnek meg a köztelevízió képernyőjén.

A STRABAG-MML Kft. nyerte a Kecskeméti Főiskola járműipari tanszéke oktatási épületének bővítésére kiírt, hirdetménnyel indult, tárgyalás nélküli közbeszerzést - az eredmény a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A mobil szolgáltató váltás egyik legfőbb oka a mobil-szélessávval való elégedetlenség a Nokia Siemens által végzett felmérés szerint.

Elfogadta az Országgyűlés hétfőn az árfolyamrögzítés új szabályairól szóló törvényt, amely szerint az árfolyamgátat azok igényelhetik, akik legfeljebb 20 millió forint értékben adósodtak el.

Miközben a média lassan már naponta ad hírt az országgal szemben folytatott túlzottdeficit-eljárás újabb és újabb lépéseiről, hazai és külföldi elemzők egyre nagyobb arányú költségvetési hiányt vetítenek előre a 2013-as évre is.

Támogatási szerződést kötött Kecskemét Önkormányzata és a Bács-Kiskun Megyei Kórház. A megállapodást dr. Zombor Gábor polgármester és dr. Svébis Mihály főigazgató látta el kézjegyével. A szerződésben szerepel: az önkormányzat 28 millió forinttal támogatja a kórház idei működését. Dr.

Egy százalékponttal, 38 százalékra nőtt a GDP-arányos adóelvonás Magyarországon  2010-hez képest, "ennél többet adóban már nem lehet elvonni" - mondta Balog Ádám az Adó Szaklap márciusi számában.

Az internetet használó autósok évi 40 ezer forintos díj alatt fontolnák meg azt, hogy kössenek-e kocsijukra casco biztosítást, jelenleg az interneten (online) kötött ilyen biztosítások átlagos díja 64 ezer forint - közölte felmérése eredményét a kotelezo.hu gépjármű-biztosítási portál az MTI-vel.