Közlekedésismereti Tanulmányi Verseny zajlott Kecskeméten

Nyomtatóbarát változatSend by email
A verseny eredményei
2010-02-17 10:53

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága és a Hunniareg Pedagógiai Intézet Bács-Kiskun Megyei Irodája 2010. február 15-én hétfőn, 13.00 órai kezdettel tartotta a Közlekedésismereti Tanulmányi Verseny megyei döntőjét az általános iskola 4. és 8. osztályosai számára Kecskeméten.

A verseny célja:
A verseny segíti a tanulók közlekedési ismereteinek, biztonságos közlekedési képességeinek és közlekedési kultúrájának megalapozását, fejlesztését.
A verseny tartalma:
A közlekedési alapismeretek, valamint a gyalogos, kerékpáros és segéd-motorkerékpáros közlekedés szabályainak, etikai követelményeinek ismerete.

A megyei fordulón a versenyzők központi feladatlapot oldottak meg, és ezt követően a 4. és a 8. évfolyamon a legmagasabb pontszámot elért 10-10 tanuló részére gyakorlati készségek (ügyesség, szabályosság) felmérésére is sor került. A forduló végeredményét a kétféle feladattal szerzett pontszámok összege döntötte el.

Eredmények:
4. osztályosok
I. Aszódi Gergő, Tabdi - felkészítő tanára: Tóth Sándor -
II. Birgés Attila, Zsana
III. Bránya Tamás, Kiskőrös

8. osztályosok
I. Jelenfi István Márk – felkészítő tanára: Lakatos Ferenc –
II. Kovács Evelin, Tabdi
III. Kovács Roland, Kecskemét

Az országos döntőre a tavaszi szünetben kerül sor a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium szervezésében. Az országos döntő helyéről és időpontjáról a versenyzők 2010. márciusában értesítést kapnak.
Az országos fordulóban a tanulók központi feladatlapot oldanak meg és emellett a gyakorlati készségek (ügyesség, szabályosság) felmérésére is sor kerül.

Címkék: