Halálos baleset az 52-esen

Nyomtatóbarát változatSend by email
2011-11-24 08:36

Tegnap este, egy 25 éves dunaföldvári férfi személygépkocsival közlekedett Solt külterületén, Dunaegyháza felől Dunaföldvár irányába. Haladása során az 52. számú főút kereszteződésénél az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a neki balról, az 52. számú főúton Solt irányából közlekedő román rendszámú, pótkocsival közlekedő tehergépkocsinak, melynek következtében nekiütközött a pótkocsi jobb oldalának. Az ütközés következtében a személygépkocsit vezető dunaföldvári férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. A személygépkocsi két utasa nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A tehergépkocsit vezető román férfi nem sérült a balesetben.

Őrizetbe került egy 30 éves kecskeméti férfi, akit azzal gyanúsít a Kecskeméti Rendőrkapitányság, hogy november 21-én, Kecskeméten a Jósika utcában parkoló Volkswagen személygépkocsi nyitott csomagtartójából megkísérelt ellopni egy női táskát, amit a jármű tulajdonosa észrevett, megzavarva ezzel az elkövetőt. A gyanúsított november 23-án őrizetbe került.

Egy 38 éves kiskunfélegyházi férfit is őrizetbe vettek a kecskeméti nyomozók, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2010 novembere és 2011. szeptember 26. közötti időben egy zrt. kecskeméti telephelyéről, ahol karbantartóként dolgozott, ellopott és eladásra kínált 41 darab speciális csúszógyűrűt. A bűncselekménnyel okozott kár közel 1,4 millió forint.

Tetten értek egy 43 éves kecskeméti férfit tegnap Kecskeméten a Megyei Kórház parkolójában, ahol három lezárt állapotban lévő gépkocsi ajtaját akarta felfeszíteni, eközben azonban tetten érték és elfogták. A Kecskeméti Rendőrkapitányság őrizetbe vette a férfit.

Címkék: