Népszerűek a kisteherszállító autók a tolvajok körében
Tegnap délután elloptak egy Kecskeméten a Dunaföldvári úton lévő áruház parkolójában, lezárt állapotban álló JNE-585 forgalmi rendszámú Citroen Jumper típusú tehergépkocsit. A gépkocsiban benne volt annak forgalmi engedélye, személyi igazolvány, lakcímkártya, vezetői engedély, valamint kb. 1.000.000,-Ft. értékben különböző csomagoló anyagok. A bűncselekménnyel okozott kár összesen kb.: 2.000.000,-Ft.
Tegnap este Kecskemét külterületén az 52. számú főút mellett található csárda parkolójában álló Peugeot Boxer típusú nyitott állapotban levő kisteherautóból elloptak egy táskát benne lévő személyes iratokkal, bankkártyával és készpénzzel együtt. A sértett kihallgatása során elmondta, hogy azt észlelték, hogy defektet kaptak, ezért álltak meg a parkolóban. Amíg a kisteherautó hátuljánál férjével cserélték a kereket, meghallották a gépkocsijuk ajtajának csapódását és látták, hogy egy alak a sötétben futva távolodik kezében a táskával. Az ismeretlen elkövetőt egy kivilágítatlan sötét autó várta, amellyel nagy sebességgel a város központja felé elhajtottak. A bűncselekményt követően a nő mobiltelefonjára egy SMS érkezett, mely szerint az előzőleg ellopott bankkártyájával 50.000,-Ft. készpénzt emeltek le számlájáról. A bűncselekménnyel okozott kár kb.: 550.000,-Ft.
Legfrissebb hírek
Programajánló
|
Program |
Dátum |
|---|---|
| Újvilág passió | 06.8.Pén |
Hasznosdoboz
Valutaváltó






Friss hozzászólások
3 óra 48 perc
12 óra 35 perc
12 óra 36 perc
12 óra 58 perc
14 óra 28 perc
15 óra 10 perc
15 óra 41 perc
21 óra 22 perc
21 óra 27 perc
1 nap 1 óra