Református templom

Nyomtatóbarát változatSend by email
A templom építésének munkálatait 1680-ban kezdték, alapkövét ekkor helyezték el és négy év múlva, 1684-ben már fel is szentelték. A téglát helyben égették, a termésköveket Kőbányáról szállították. Faanyagait Győrből, Veresegyházáról, Romhányból és Szokolyáról szerezték be. Tető alá 1683 decemberére került. Ekkor a templom tornyára Csákányi István prédikátor felvésette a ma is meglévő feliratot: Aedificium Honori S. S. Trinitatis extructum ab. Ecc. Ref. Kecskemétiensi. Anno Domini M.DC.LXXXIII., magyarul ezt jelenti: „A kecskeméti ref. egyház által a Szentháromság tiszteletére emelt épület. Az Úrnak 1683. évében”. A belső térben, a kor szokásainak megfelelően, igen gazdag, népies falfestést végeztek, melyet a későbbi átalakítások folyamán eltűntettek, illetve lemeszeltek. 1984-ben, a felújítási munkálatok során bukkantak rájuk, ekkor egy oszlopfőn, illetve a templom néhány más részén is, láthatóvá tették őket. 1756-ban és 1770-ben villám sújtott le a toronyra. Az ekkor gót és reneszánsz stílusjegyeket viselő épület a gyülekezet növekedésével (7842 fő) kicsinek bizonyult, ezért 1787 és 90 között. Fischer Boldizsár tervei szerint kéthajóssá bővítették, tornyát barokk stílusban jelentősen megmagasították (9,46 méterrel), és 1808-ra elkészült a díszes toronysisak (3,79 méterrel magasabb lett). 1819-ben a városban hatalmas tűzvész pusztított, a templomot azonban elkerülte a baj, de óvintézkedésként a hajó zsindelyfedését mázascserépre cserélték ki és új rézfedést kapott a torony is. Ekkor készült az aranyozott toronygomb és csillag is. Forrás: http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,20,0,0,1,0

Hozzászólások

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <strong> <b> <i> <em> <br> <p>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Minden email cím át lesz alakítva ember által olvasható módon, vagy (ha a JavaScript engedélyezett) ki lesz cserélve kattintható, de biztonságos hivatkozásra.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
Ez csak azért kell, hogy tudjuk, hogy nem egy robot szeretne ide üzenetet írni.
Image CAPTCHA
Ide kell beírni a fenti képen látható számokat és/vagy betűket. Kis és nagybetű számít!