Nagytemplomi és Szentcsalád plébániai hirdetések - 2010.06.20.

Nyomtatóbarát változatSend by email
2010-06-22 19:14

1.    A mai napon országos gyűjtést tartunk templomaink-ban az árvízkárosultak javára.
2.    Az Érsek Úr rendelkezésének megfelelően június hó-napban a Szent Antal perselybe tett adományokat az árvízkárosultak megsegítésére fordítjuk. A Szent Antal persely mellé kitettük a Katolikus Karitász postai csekkét, melynek felhasználásával adományokat lehet eljuttatni az árvízkárosultak számára. A csekken min-den esetben fel kell tüntetni az adományozó nevét, címét és adószámát.
3.    Ma, az esti szentmisén a Csángó-földről érkező, Gyimes-felsőloki Szent Erzsébet Gimnázium kórusa énekel. A mise után pedig rövid koncertet ad.
4.    Június péntekein este 6 órakor a Jézus Szíve litániáját imádkozzuk, mely után szentmisén vehetünk részt. Ezeken a napokon reggel ½ 7-kor nem lesz szentmise.
5.    Miseszándékot még el tudunk fogadni.


HIRDETÉSEK Szentcsalád Plébánia 2010.06.20.

1.    A hét ünnepei, szentjei:
hétfő: Gonzága szent Alajos szerzetes
kedd: Nolai Szent Paulinusz püspök, Fisher Szent János püspök és vértanú, Morus Szent Tamás vértanú
csütörtök: Keresztelő Szent János születése
péntek: Szent Dorottya szűz és vértanú
szombat: Alexandriai Szent Cirill püspök és egyháztanító
vasárnap: Szent László Király
2.    A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a mai vasárnapra gyűjtést rendelt el az árvízi katasztrófahelyzet által sújtott családok megsegítésére. Az előtérben a Szentcsalád kép alatti persely a károsultak megsegítésére szolgál. Köszönet az eddig összesen adott 180.000 Ft adományért.
3.    A mai vasárnap a Nagytemplomban a 18 órai szentmisén a Csángó-földről érkező, Gyimes-felsőloki Szent Erzsébet Gimnázium kórusa énekel. A mise után pedig rövid koncertet ad.
4.    Köszönet azoknak, akik részt vettek az egyházmegyei papi nap szervezésében és lebonyolításában.
5.    Június hónapban a hétköznapi szentmisék után elimádkozzuk a Jézus Szíve litániát. Kérjük, hogy alakítsa szívünket az ő szent Szíve szerint.
6.    Térkőjegy a hívek irodájában vásárolható. Isten áldja meg az adakozókat!
7.    Miseszándékot erre a hétre még el tudunk fogadni.

Címkék: