Ma startolt a Bécs - Budapest Super marathon futama (interjú az egyik versenyzővel)

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek
A Kecskeméti Főiskola csapata is a startvonalnál
2009-10-19 10:44

Supermarathon
Ismét versenybe száll a Kecskeméti Főiskola csapata a Bécs-Budapest Supermarathonon, amelyet idén huszadszor rendeznek meg. Makra Csaba, Rigó Róbert és Varró László a Tanítóképző Kart, Lakatos István és Zoboki Attila pedig a GAMF Kart képviselik. A mezőny október 19-én a bécsi Ernst Happel Stadionból rajtol, a célba október 23-án, Budapesten a Hősök terén várják a versenyzőket, akik öt nap alatt 321 kilométert tesznek meg.

A felkészülésről és a versenyről az indulás előtt Makra Csabát, a Tanítóképző Kar egyik versenyzőjét kérdeztük.

- Csaba, kérem mutatkozzon be néhány mondatban: mit tanít a főiskolán, milyen egyéb szabadidős tevékenységeknek hódol?
- Informatikus és óraadó tanár vagyok. Informatikát, számítástechnikát és ezek különböző formáit tanítom. Ha tehetem a futás mellett kerékpározom, triatlonozom.

- Sokunkban élhet egy olyan sztereotípia, hogy az informatikusok főként egy számítógép előtt gubbasztó, de a sportolásra egyáltalán figyelmet nem fordító emberek. Ennek most élő cáfolatát láthatjuk. Honnan jött a sport szeretete és azon belül a futás? Mióta űzi ezt a sportágat?
- Szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyképűség nélkül állíthatom, hogy órákig tudnék mesélni az elmúlt 35 év sportkalandjairól. A futás és a sport kisgyerekkorom óta végig kísérte életemet. 13 Maratonnal a hátam mögött egyébként nem én leszek a legtapasztaltabb a csapatunkban és ez így jó! A hosszútávfutás mellett 4 évente az aktuális Paralimpiára kerékpározom több ezer kilométeren keresztül (Sydney, Athén, Peking). A legjobban annak örülök, hogy már kisgyerekeim is rendszeres résztvevői a versenyeknek.

Makra Csaba

Makra Csaba


- Hogyan zajlik a felkészülés? Naponta mennyi időt vesz ez igénybe?
- Nem csak erre a versenyre készülve, nyáron és ősszel mindannyian naponta edzettünk. Változó technikával és időbeosztásban 8-14 km közötti távokat. Most mát kicsit kevesebbet, futunk, de egy ilyen kimerítő hét előtt ez a természetes. Rá kell pihenni a versenyre. Lakatos István barátom (aki szintén csapattag) erre rácáfolva, 1 hete futott Münchenben Marathont.

- 2008-ban a Kecskeméti Főiskola csapata a mezőny második harmadában végzett. Idén 10-15 helyet szeretnének javítani eredményükön. Mi történt a tavalyi verseny óta? Változott-e a felkészülési taktika, esetleg kitapasztalták a verseny buktatóit?

- Tavaly először indulva, a célunk az volt, hogy végigfussuk a távot, ne zárjanak ki. Ugyanis minden nap, minden távra limitidőt határoznak meg. Aki ezen kívül teljesít azt kizárják. Második nap jelentősen visszaestünk (tudni kell, hogy az első két nap a legkeményebb, itt mindenkinek 20 km felett kell futnia, van akinek 28 km-t is.) És itt mutatkozott meg a csapat nagysága! A hátralévő 3 nap alatt, a padlóról felállva jöttünk feljebb és feljebb így szerintem képességeinkhez képest tisztességes helyen végeztünk. Ne feledkezzünk meg arról, hogy ezen a versenyen a profi futók és az amatőrök együtt futnak! Idén jelentősen változott a csapat összeállítása. Ez a csapat szerintem sokkal erősebb lett így bízom benne, hogy a középmezőnyben végezhetünk.

- Az előrejelzések szerint az időjárás kedvezőtlenebb lesz, mint tavaly, ez mennyiben befolyásolhatja egy ilyen több napos futás eredményét? Hogyan lehet az időjárás viszontagságaira felkészülni?
- Igazából sehogy. Ha esik és fúj a szél, illetve hideg van, akkor is futni kell. Persze ezen a versenyen nem az van, mint a többin, hogy ha lefutottad a távot, akkor mehetsz zuhanyozni. Aki végzett a távjával, azt felszedjük a kísérő autóval, kitesszük a következő futót és drukkolunk neki és ez így megy kora reggeltől késő délutánig. Este beesve a versenyközpontban, ami ugye haladva a távval mindig más városban van, felvesszük a következő napi információkat és koordinátákat és irány a szálláskeresés. Én már (más csapatokban) hetedszerre teljesítem a távot, és az októberi időpont ellenére, volt, hogy leégtem a napon illetve havas esőben is futottam. Persze egy jó felszerelés sokat segít. idén csakúgy mint tavaly mindent megkaptunk a Kecskeméti Főiskolától, ezért ezzel a részével nem lesz probléma.

-  Hogyan zajlik egy ilyen verseny? Napközben futás, este alvás; esetleg fordítva? Mikor történik az evés… Azt hiszem, ez a kérdéskör sokunkat érdekelhet!
-  Mint már említettem, egész nap kint vagyunk az úton. Reggel 4.30 és 6.00 között van az ébresztő (a napi távtól függően). A váltások között az autóban, illetve az út szélén eszünk hideget, aztán este mindenkit meleg vacsorával várnak a szervezők. Ha jól emlékszem egyszer sem volt olyasmi, hogy este elmentünk bulizni. Mindenki örül, ha bedőlhet az ágyba és alhat pár órát.

- A hallgatók részéről érkezik bátorítás? Tudják egyáltalán, hogy a katedra túl végén álló oktatójuk nem csak az „egeret kergeti”?
- Sőt! Csapatunk egyik tagja hallgató! Laci nagyon jó futó, a csapat egyik erőssége. De egyébként is ezen a versenyen elvesznek a különbségek. Az utolsó napra már mindenki ismer minden csapatot és csapattagot  - és ne feledkezzünk meg azokról, akik egyéniben csinálják végig az öt napot! – és nagyon szimpatikus módon az úton egymást biztatja minden versenyző, közben meg lázasan böngészi a naponta kiadott részeredménylistát, hogy hogy tudna  a következő nap  10 perccel jobbat futni, mert akkor három hellyel előrébb kerülne a csapat. Olyan ez, mint a Forma 1 kicsiben.

Tehát, még egyszer a csapat tagjai:
Lakatos István
Makra Csaba
Rigó Róbert
Varró László
Zoboki Attila
sofőr: Roza Károly

Köszönjük szépen az interjút, a versenyhez sok sikert kívánunk mindannyiuknak!