rendőrség

Fokozottan ellenőrzik a kerékpárosokat

A nyár folyamán többször is kiemelt figyelmet fordítanak a kerékpárosokra a rendőrök. Több, kisebb-nagyobb akció keretében figyelik a rendbontókat és ellenőrzik, hogy van-e világítás a kétkerekűn. Az akció kapcsán a rendőrség szóvivője mellett megkérdeztük a Magyar Kerékpárosklub tanácsadóját is.

Térfigyelő kamerák Kecskeméten

Huszonhat térfigyelő kamera vigyázza ezentúl a várost Kecskeméten. A most szerdán átadott tíz új kamerával ellátott rendszer jelentősége, hogy mobil, vagyis a rendőrség könnyen és gyorsan változtathatja a kamerák helyzetét, így mindig a legfontosabb útszakaszokat és tereket tarthatja szemmel.

Rendőr véradónap 2010

A címben olvasható jelmondattal az Országos Rendőr-főkapitányság a 2008. február 11-én, Esztergomban, a szolgálatteljesítés közben hősi halált halt Borbély Zoltán posztumusz rendőr hadnagy emlékére, Országos Rendőrségi Véradónapot szervezett a megyei rendőr-főkapitányságok közreműködésével. Ennek szellemében a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 2010.

Kecskemét főtér

Egy korábbi cikkünkben beszámoltunk arról a tényről, miszerint Kecskemét főterén is elszaporodtak a képeslapos kéregetők, akik többnyire a rákos gyermekek számára "gyűjtenek" adományokat. A Kecskeméten.hu utánajárt a témának, mert úgy gondoltuk, hogy ezzel az üggyel foglalkozni kell.

A rendőrség kiemelt figyelmet fordít a természet védelmére, és a közterület-felügyelettel, a polgárőrséggel, valamit az erdészetek munkatársaival, a vadőrökkel végzett közös szolgálatok során is biztosítani kívánja a közterületek rendjét.

Kék hírek

Kecskeméti kollegáink keresik azt a tolvajt, aki vasárnap este Kecskeméten, a Szolnoki úton lévő áruház parkolójában álló Opel Astra típusú, nyitott személygépkocsinak a csomagtartójából ellopott egy táskát, amelyben személyes iratok, a mobiltelefon, egy Olympus típusú fényképezőgép és 110.000,-Ft. készpénz volt. A bűncselekménnyel okozott kár összesen kb.: 250.000,-Ft.

Kék hírek

Tegnap, feltehetőleg reggel hét óra és tizenöt óra közötti időben ismeretlen tettes Kecskeméten, a Jász utcában lévő Katedra Kollégium tanárijából ellopott egy Toshiba típusú laptopot a tartozékaival együtt. A bűncselekménnyel okozott kár: 220,000- Ft.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a 2009. szeptember 18-tól 2009. október 18-ig a lakott területen található, fényjelző készülékkel nem biztosított kijelölt gyalogos-átkelőhelyek fokozott rendőri ellenőrzését hajtotta végre a rendőrség - közölte a Kecskeméten.h-val Mihályné Bornemisza Eleonóra sajtószóvivő.

Kék hírek

Csalás bűntett gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki ez év szeptemberében készpénzt, illetve arany-ékszert kért a sértettől kölcsön, valótlan erdő és favásárlás ürügyén, mely összeget felszólítás ellenére sem fizette vissza, sőt a megadott telefonszámon elérni sem volt lehetséges. A bűncselekménnyel okozott kár kb. 2.000.000.Ft.

 

A mai napon a a nyomozást vezető Dr Polyák Zsolt rendőr őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője bemutatta az október 8-án hajnalban, Lajosmizsén történt ATM lopás kísérlettel, valamint a szeptember 11-én, Ágasegyházán elkövetett fegyveres rablással kapcsolatos eredményes nyomozásáról, az elkövetők elfogásáról szóló fényképeket, bizonyítékokat és videókat.

Tartalom átvétel