építkezés

Nyugati elkerülő

Megnyerte Kecskemét azt a pályázatot, melynek összegéből tovább épülhet a Csalánosi út, azaz a Nyugati elkerülőút újabb szakasza. Az útépítés két ütemben zajlik majd, elsőként a Zápor utca, majd a Csalánosi út folytatása épül meg. Közben egy ház kisajátítási pere is tarkítja az eseményeket. A támogatási szerződés aláírása viszont már folyamatban van.

Néhány turisztikai adat: Kecskemét az utolsók között

Két új szálloda épül Kecskeméten: az egyik a jelenleg kihasználatlan Tó Hotel mellett, a másik pedig a most épülő élményfürdő mellé. A korábban emlegetett ötcsillagos szálloda nem épül meg, négycsillagosunk viszont lesz. A polgármester szerint a városban nem elégséges a szállodakapacitás - az adatok viszont mást mutatnak. Mi az igazság?

Boldogasszony tér

Legkésőbb jövő nyárra rózsakert épül a kecskeméti Boldogasszony – volt Béke – téren. Itt nemrég még a láncfűrész volt az úr, több elöregedett japán akácfát vágtak ki, amelyek az ígéretek szerint pótolva lesznek. A most tervezett 1,2 hektáros rózsakert kiépítésének költsége meghaladja a százmillió forintot.

Korház fejlesztés

A sürgősségi ellátás, ezen belül a gyermek sürgősségi ellátás fejlesztésére 560 millió forint támogatást nyert el a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza az Új Magyarország Fejlesztési terv keretében. A projekt összköltsége 622 millió forint, a megvalósításhoz szükséges tíz százalékos önerőt a megyei kórház biztosítja - mondta a közgyűlés elnöke.

Kivezető utak

Tavaly decemberben megkezdődött a „Kivezető Utak” Rehabilitációs Centrum építése a Matkói úton. A rehabilitációs centrum elsősorban a fedél nélkül élő embereknek nyújt majd segítséget, de szolgáltatásait más rászorulók is igénybe vehetik.

Folyamatban a járda felújítás (Fotó: KTV)

Tegnap a Dobó körút, Tűzoltóság - Szolgáltatóház - Alföld Áruház előtti részén járók tapasztalhatták, hogy egy darabon fel lett bontva a járda. Hamarosan a teljes járdaszakasz felbontásra kerül és a főtéri burkolathoz hasonlóan rakott burkolat kerül le a helyére, - ugyanolyan, mint amilyen a többi sétálóutcán már megszokott, mint pl. az Erdei Ferenc Művelődési Központ előtt is látható.

Mercedes

Kecskeméten az épülő Mercedes gyár helyének korábbi telektulajdonosai beperelték azt a céget, amely a Mercedes-gyár építéséhez szükséges földeket vásárolta fel. A mai nappal kezdődik a vállalkozás ellen indított per, amelyben a hét volt ingatlantulajdonos a telekvásárlási szerződések semmissé tételét kéri.

Tartalom átvétel