autó

A kecskeméti csapat

Túlszárnyalta a Kecskeméti Főiskola GAMF Karának csapata a kitűzött célt a németországi Lausitzban megrendezett Shell Eco-marathonon, a kecskemétiek saját építésű járműve ugyanis a versenyen futott körök alapján 1588 kilométert is meg tudna tenni 1 liter benzinnel.

A mezőny egyetlen női tagja a volánnál

Tizenöt felsőoktatási intézmény, közel 150 tehetséges mérnökpalánta, 33 sűrített levegővel működő léghajtány, fergeteges hangulat, több száz pohár karitatív koktél, egész napos program kavalkád – akár ez is lehetne a nagy izgalommal várt és a hét végén harmadik alkalommal Egerben megrendezett Pneumobil verseny története egy mondatba sűrítve.

Fém Fatál

Smink, frizura, öltözék, kiegészítők... minden számított a Fém Fatál nevű autós túraversenyben, amelyet hölgyek számára írtak ki. Persze nem zárták ki a férfiakat sem, de ők csak navigátorként, vagy utasként vehettek részt a megmérettetésben, mert a volánnál nőnek kellett ülnie!

A GAMF járgánya

Ma mutatták be a Shell Eco-marathon Europe 2010 versenyen induló három magyar csapatot. Megkezdődött a visszaszámlálás a németországi Lausitzban május 6-án és 7-én rendezett versenyig, amelyen a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karának hallgatói is indulnak.

Shell eco

Rendhagyó üzemanyagok, minél nagyobb táv elérése, környezettudatos közlekedés. Kecskemétről egy, míg magyarországi viszonylatban összesen négy csapat csatlakozott a Shell Eco-marathon Europe versenyhez.

Gyorshajtó Kecskemét

Bács-Kiskun megye közútjain az elmúlt hónapban a legnagyobb sebességtúllépést elkövető személygépkocsi 50 km/h helyett, 113 km/h sebességgel közlekedett. A rend őrei a BMW-st Kecskeméten, a Dunaföldvári úton fényképezték le, november 11-én, 11 óra 2 perckor. A gépkocsi üzembentartója 130.000 Ft-os bírságra számíthat.

Kék hírek

Kecskeméti autókölcsönző cége(ke)t is megkárosított az a férfi, akit négy év börtönbüntetésre ítélt jogerősen a Zala Megyei Bíróság. Mint megtudtuk, nem vitte vissza, hanem nagy valószínűséggel eladta az autókölcsönző cégektől bérelt, közel ötvenmillió forint összértékű gépjárműveket.

Kék hírek

Csütörtökön a déli órákban Kecskeméten, eddig ismeretlen tettes, egy a Mérleg utcában parkoló Mercedes Sprinter típusú nyitott teherautóból ellopott 230.000.-Ft készpénzt, valamint elvitte a sértett személyi okmányait.

Mercedes

Felvették a kecskeméti Mercedes gyár első 40 dolgozóját, akik már meg is kezdték a tanulást, napi nyolc óra oktatásban részesülnek: négy órában kapnak szakmai és másik négyben pedig német nyelvi képzést. A Kecskeméten.hu információi szerint a nyolc órán túl sokszor tovább is tart a képzés, felkészítés: a már a gyárnál dolgozó emberek sokszor csak este érnek haza.

Kék hírek

Alkalmi tolvajt keres a Kecskeméti Rendőrkapitányság, aki tegnap az esti órákban Kecskeméten, a Dobó István körút mögötti parkolóban álló Suzuki típusú, nyitott személygépkocsi első üléséről ellopta a sértett táskáját. Az ellenőrizetlenül hagyott táskában volt a feljelentő mobiltelefonja, több, személyes irata és 220,000- Ft készpénze.

Tartalom átvétel