Viharkárok felszámolása
Tetemes károkat okozott a szerdai vihar Kecskemét növényzetében. Két nap alatt mintegy 260 közterületi helyszínről érkezett ezzel kapcsolatos bejelentés. Az önkormányzat nagy erőkkel, folyamatosan dolgozik e károk felszámolásán. A Városgazdasági Kft. 40 munkatársa egyszerre négy-öt helyszínen dolgozik a kidőlt fák eltávolításán, a sérült fák gallyazásán. A közterületek rendezésében, a takarításban közel 90 közfoglalkoztatott vesz részt. Önkormányzatunk a mielőbbi helyreállítás érdekében bevonta a Kik-For Kft. munkatársait, mellette pedig az egyéb szerződéses partnerektől is segítséget kapunk. Az önkormányzati tulajdonú erdőterületek faállományának egy része szintén megsérült. Ott a Kefag Zrt. végzi a kárfelszámolást, a Városgazdasági Kft. két emelőkosaras gépjárművének segítségével.
Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a viharkárokat mielőbb felszámoljuk, ám az eddig beérkezett bejelentések alapján már látható, hogy ez a munka legalább három-négy hetet vesz igénybe.
Köszönjük a lakosság türelmét és mindazoknak a kecskemétieknek a segítségét, akik a szűkebb lakókörnyezetükben közreműködtek, közreműködnek a takarításban.
A közterületen lévő kidőlt fákkal, sérült növényzettel kapcsolatosan az alábbi elérhetőségeken várjuk a lakossági bejelentéseket:
Telefonon: 76/512-219
E-mailben: varosuzemeltetes
kecskemet [dot] hu
Írásban: Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Beruházási és Városüzemeltetési Osztálya, 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1.
Személyesen: Városháza (Kecskemét, Kossuth tér 1.) félemelet 48.
Legfrissebb hírek
Programajánló
| Program | Dátum |
|---|---|
| Újvilág passió | 06.8.Pén |
Hasznosdoboz
Valutaváltó






Friss hozzászólások
1 óra 37 perc
5 óra 29 perc
9 óra 45 perc
10 óra 2 perc
15 óra 24 perc
19 óra 37 perc
21 óra 3 perc
22 óra 15 perc
1 nap 17 óra
1 nap 21 óra