Új, negyven tonnás daru érkezett a tűzoltókhoz
Egy negyven tonnás daruval bővült a Kecskeméti Tűzoltóság gépparkja. A már első látásra is impozáns látványt nyújtó jármű 32 méteres magasságig 10 embert tud felemelni, de nem ez az egyetlen különlegessége. 3 külön kormányozható tengelye lehetővé teszi, hogy a legszűkebb helyeken is elférjen, illetve akár oldalazni is tud haladni. A 2007-ben pályázaton nyert jármű ma érkezett meg Kecskemétre, bevetésére pedig még jó fél évet várni kell, ennyi idő ugyanis amíg mindenki megtanulja a kezelését.

Az új daru - Forrás: KTV
"Egy körülbelül 280 millió forintot érő daruszerre tudtunk szert tenni, ami a tranzitútvonalaink mentési munkálataihoz szükséges a Kecskeméti Tűzoltóságnak, ami azt jelenti, hogy kamion vagy autóbusz méretű járműveket is tudunk majd emelni.”- mondta el Dr. Faragó Ede Kecskemét Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának tűzoltóparancsnoka.
A villájának segítségével, akár egy csuklós buszt is el tud vontatni, ami nagy segítség lehet a közúti baleseteknél. Hiszen itt sokszor a torlódást az okozza, hogy nem tudják idejében elszállítani a járműveket az útról. Dr. Faragó Ede tűzoltóparancsnok elmondta, két állandó személy dolgozik majd a darun, de ettől függetlenül mindenkinek meg kell tanulnia a kezelését, ami fél évet vesz igénybe, így nyárra már ezzel a korszerű daruval menthetnek a Hírös város tűzoltói.
Programajánló
| Program |
Dátum |
|---|---|
| Nyitott Templomok Éjszakája | 09.18.Szo |
| Gazdáné Olosz Ella textilművész kiállítása | 09.18.Szo |
| Palócföldi üzenetek | 09.18.Szo |
| Szenvedélybetegségben és függőségben é... | 09.17.Pén |
| Népzene Napja 2010 | 09.16.Csüt |
| III. Pályanap | 09.11.Szo |
Hasznosdoboz
Valutaváltó













Friss hozzászólások
3 óra 45 perc
1 nap 1 óra
1 nap 3 óra
1 nap 4 óra
1 nap 5 óra
2 nap 12 másodperc
2 nap 5 óra
2 nap 15 óra
2 nap 23 óra
2 nap 23 óra