Tizenkét millió forintból új helyre költözött a Logopédiai Szakszolgálat
Új, az eddigieknél lényegesen kényelmesebb, a szakmai munkát jobban kiszolgáló épületbe költözött a Nyíri Úti Módszertani Központ intézményegysége, a Logopédiai Szakszolgálat. 2009. november 2-től új működési helyen: a Czollner tér 1. szám alatt fogadja a város óvodáiból, iskoláiból érkező, logopédiai ellátást igénylő gyermekeket, tanulókat. Az ünnepélyes átadásra az intézmény dolgozói, diákjai, a beruházó Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselői és a kivitelező részvételével, szerdán délelőtt került sor.

A Logopédiai Szakszolgálat annyi szükségmegoldás, költözés után úgy tűnik immáron véglegesen, a pedagógusok, és a gyermekek igényeinek megfelelő körülmények között működhet. A Czollner téri Iskolából leválasztott, idővel funkcióját vesztő épületrész felújítására, a megfelelő körülmények kialakítására 12 millió Forintot fordított Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata. Ennek révén két hónap alatt valósult meg a 250 négyzetméter alapterületű, teljesen akadálymentesített, mozgáskorlátozottak számára kialakított mellékhelységekkel is felszerelt intézményegység.
Dr. Hollóné Ruska Zsuzsanna, a Nyíri Úti Módszertani Központ intézményvezetője, és Farkasné Polgár Katalin, a Logopédiai Szakszolgálat vezetője köszöntötte a vendégeket a Logopédiai Szakszolgálat új kecskeméti épületében.
Dr. Sárközy István, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere adta át ünnepélyesen az intézményt, amely az itt dolgozó pedagógusok áldozatos munkájának köszönhetően segíti a korrigálható hibával született gyermekeket abban, hogy teljes értékű felnőttekké válhassanak – kifejezvén abbéli reményét, hogy az, a közeljövőben óvodával is bővülhet.
- A beruházás során kialakítottak hat korszerű logopédiai kezelőhelyiséget, egy vizsgálószobát, irodát, illetve egy tanári szobát, amely helyet ad a könyvtárnak és a vidéki településeken dolgozó logopédusok számára kialakított eszközkölcsönzőnek is. A szülők számára tágas váró áll rendelkezésre. – mutatta be az új intézményegységet Farkasné Polgár Katalin.
- Ezen a helyszínen történik az ambuláns logopédiai ellátás jelentős része, amely egy tanévben hozzávetőlegesen 600 beszédhibás gyermek rendszeres logopédiai terápiáját jelenti. Az átalakítás eredményeként itt kapott helyet egy beszédjavító első osztály is. A további három beszédjavító osztály az elmúlt év beruházásaként, a Móra Általános Iskola épületében kialakított termekben kapott elhelyezést.
- A mozgásfejlesztő teremben a dadogó csoportok komplex művészeti terápiája, valamint mozgásterápiás foglalkozások zajlanak. Az újonnan kialakított működési hely az eddiginél lényegesen jobb körülményeket biztosít a gyermekek, szülők, illetve a szakemberek számára egyaránt.
- A Logopédiai Szakszolgálat logopédusai jelenleg Kecskeméten három helyszínen: a Czollner tér 1., a Forradalom u.1., és a Nyíri út 30. szám alatt található épületekben, valamint megállapodás alapján a Kecskemét kistérségéhez tartozó 12 településen végzik tevékenységüket. Ennek folytán tanévenként összesen, megközelítőleg 900 gyermek, tanuló részesül logopédiai ellátásban.


Forrás: http://kecskemet.hu/?r=701&c=11922&l=
Legfrissebb hírek
Programajánló
| Program | Dátum |
|---|---|
| Újvilág passió | 06.8.Pén |
Hasznosdoboz
Valutaváltó






Friss hozzászólások
1 óra 16 perc
5 óra 8 perc
9 óra 24 perc
9 óra 41 perc
15 óra 2 perc
19 óra 16 perc
20 óra 42 perc
21 óra 53 perc
1 nap 17 óra
1 nap 21 óra