Robot programozó verseny volt Kecskeméten
A kecskeméti „ROBO-GO” nyerte a Kecskeméti Főiskola GAMF Kara és a Kecskeméti Robotika Munkaközösség által meghirdetett mobilrobot-programozási országos csapatversenyt. Az országban közel 40 olyan középiskola van, ahol, főként szakkörökben, a diákok a robotprogramozással is megismerkedhetnek. A főiskolán megrendezett döntőben a benevezett 19 csapat közül a legjobb 10 mérhette össze tudását.

A kétfordulós döntő első fordulójában a LEGO által gyártott, asztali játék méretű, de korántsem játékszer, Mindstorms NXT robotok felhasználásával elvégzett otthoni programozási feladatról adtak számot a csapatok, amelyet két robot kommunikációjával kellett megoldaniuk. Ez lehetett többek között távvezérlési feladat vagy kétszemélyes játékszimuláció. A második fordulóban a csapatoknak másfél óra alatt olyan programokat kellett írniuk, amellyel egy típusrobot a terepasztalon el tudott végezni meghatározott útvonalkövetési és akadálypálya feladatokat: eltolta az útjába kerülő dobozokat vagy hangjelzést adott bizonyos pontokon.
A robotok ismerete pillanatokon belül ugyanolyan fontos lesz, mint ma a számítógép-használat – hangsúlyozta dr. Istenes Zoltán, az ELTE IK egyetemi docense, a zsűri elnöke. Amikorra ezek a gyerekek felnőnek, már itt lesznek a háztartásban az egyszerű robotok, és tudnunk kell majd, hogyan működik egy-egy robot érzékelője vagy hogyan lehet rárakni egy programot. Ezek a gyerekek pedig már most is képesek a robotok segítségével megoldásokat találni a hétköznapi életben felmerülő problémákra, ahogyan a versenyen is bizonyították.
Jelenleg a magyar felsőoktatásban két helyen oktatják a mobilrobotok programozását hivatalos tantárgyként, az ELTE-n és a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán – emelte ki Pásztor Attila, a Kecskeméti Főiskola GAMF karának adjunktusa. Nem titkolt szándékunk, hogy a programozás iránt érdeklődő fiatalok figyelmét felhívjuk a GAMF Kar nyújtotta lehetőségekre is. A versenyre érkezőknek megmutatjuk intézményünket, a robotlabort, a műanyag labort és fizikai kísérleteket is megtekinthetnek egy kis lazításként a verseny izgalmai közepette.
Három kecskeméti középiskola és egy általános iskola hozta létre a Kecskeméti Robotika Munkaközösséget – hangsúlyozza Kiss Róbert, a Bányai Júlia Gimnázium tanára. A cél az volt, hogy tovább népszerűsítsük és erősítsük a magyarországi viszonylatban eddig is egyedülálló kecskeméti robotika-oktatást, mindezzel olyan programozói kompetenciákat fejlesztve, amelyre a jövő mérnökeinek és természettudósainak nagy szüksége lesz.
A verseny végeredménye
1.) Robo-Go, Kecskemét (Bányai Júlia Gimnázium)
2.) Brutality Team, Kecskemét (Bányai Júlia Gimnázium)
3.) AUDAX, Szeged (SZTE Ságvári Endre Gy. Gimnázium)
4.) R2D2, Kecskemét (KEMU Gáspár András Szakközépiskola)
KJG, Kecskemét (Katona József Gimnázium)
6.) Puskások, Budapest (Puskás Tivadar Távközlési Technikum)
7.) Robot Revolution, Sopron (Széchenyi István Gimnázium)
8.) A Kocka visszavág, Budapest (Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)
Hematolit, Budaörs (Illyés Gyula Gimnázium és KSZKI)
Ultrasonic Robotics, Budaörs (Illyés Gyula Gimnázium és KSZKI)
Különdíjak
A legjobb program: ROBO-GO
A legjobb kommunikációs megoldás: Brutality Team
A zsűri különdíja: Robot Revolution
Legfrissebb hírek
Programajánló
| Program | Dátum |
|---|---|
| Újvilág passió | 06.8.Pén |
Friss hozzászólások
- Szia Csaba!
Írj privát
1 óra 12 perc - Szia én is júni elsején
5 óra 4 perc - 1000ft/éj -nek nagyobb sikere
9 óra 20 perc - Ez nem TWS állás,heló. :)
9 óra 37 perc - Sziasztok!!
Információt
14 óra 59 perc - Azért, mert karbantartóra
19 óra 12 perc - Tehát havi bontásban: 22
20 óra 38 perc - Az igen,szobát kapsz már
21 óra 49 perc - Sziasztok!
Szállás
1 nap 16 óra - Köszi szépen a választ!
Bár
1 nap 21 óra
Hasznosdoboz
Valutaváltó






Hozzászólások
Toljuk is mint állat!
Toljuk is mint állat! :)
Kasza Dániel
Brutality Team
u.i. Sajnos nekem is irány külföld...
ha az én időmben lett volna
ha az én időmben lett volna ilyen, toltam volna mint állat