Március 15-i ünnep Kecskeméten
A hagyományokhoz híven március 15-én, 10 órakor vette kezdetét Kecskemét város hivatalos ünnepsége a Főtéren. A műsor nyitányaként a Piarista Gimnázium tanulói által előadott műsort láthatta a Kossuth-szobornál összegyűlt nagyszámú közönség. A diákok Hegedűs Judit rendezésében Debreczeni Tibor: Misztérium és passiójáték című darabját adták elő.
Ezek után Dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere tartotta meg ünnepi beszédét. A polgármester külön kiemelte, hogy hálával tartozunk 1848 ifjainak, hisz nekik köszönhetjük, ha közvetve ugyan, de most egy szabad Magyarországon élhetünk. Felhívta a figyelmet arra is, hogy '48-ban egy nyugodt és biztos erő tudta országunk helyzetét stabilizálni, itt vonva párhuzamot a jelenlegi politikai helyzettel. A városvezető aktuálpolitikai utalási a szélsőségesek és a szélsőséges ideológiák veszélyeit, és a bűnösök elszámoltatásának szükségszerűségét húzták alá.
A beszéd után a Kecskemét Táncegyüttes táncosai palotás koreográfiája került bemutatásra, népi elemekkel vegyítve, majd a már megszokott módon helyezték el az emlékezés koszorúit a városi és megyei intézmények, civil szervezetek.
Akit nem fújt haza a helyenként viharos szél, az Ifjúsági Otthonban berendezett korhű Pilvax kávéházban folytathatta ezt a forradalmi délelőttöt.
Fazekas András

Legfrissebb hírek
Programajánló
| Program | Dátum |
|---|---|
| Újvilág passió | 06.8.Pén |
Friss hozzászólások
- Szia Csaba!
Írj privát
47 perc 54 másodperc - Szia én is júni elsején
4 óra 40 perc - 1000ft/éj -nek nagyobb sikere
8 óra 56 perc - Ez nem TWS állás,heló. :)
9 óra 13 perc - Sziasztok!!
Információt
14 óra 34 perc - Azért, mert karbantartóra
18 óra 47 perc - Tehát havi bontásban: 22
20 óra 14 perc - Az igen,szobát kapsz már
21 óra 25 perc - Sziasztok!
Szállás
1 nap 16 óra - Köszi szépen a választ!
Bár
1 nap 21 óra
Hasznosdoboz
Valutaváltó






Hozzászólások
:-)
:-)
Igazad van, elnézést kérek
Igazad van, elnézést kérek Varró Dánieltől, ezt a szenzációt tényleg nem Ő produkálta, csak a bemondó csaj beszélt akkor félre ezekszerint a helyszínen. Meg az a 260 is 160 akart lenni. Még mindig a műsor hatása alatt vagyok... :D
na akkor kicsit helyére
na akkor kicsit helyére teszem a dolgokat :)
a piárosok nem varró dani művét adták elő, hanem egy debreczeni tibor által írt játékot, ami véleményem szerint is furcsa volt.
varró danit 14-én adták elő színjátszósok sárosi gábor rendezésében, ami szerintem kifejezetten jó volt, mindenesetre közelebb hozta hozzám a Márciusi Ifjakat, hisz ők is ugyanolyan fiatalok voltak mint most mi. szerintem.
tehát varró dani nem fikázott senkit, ez nagyon fontos, és mellesleg az évtized egyik legjobb fiatal költője, igenis érdemes arra, hogy szélesebb közönség is megismerje.
én pedig azt sérelmezem, hogy majdnem minden március 15 megemlékezésen előjön a bukás is. ez ilyen magyar sajátosság. itt van egy ünnep, ami dicsőséges, hisz alkotmányos polgári nemzetté tette magyarországot vér nélkül, tehát adva van egy fiatalos ünnep a tavasz kezdetén, hótziher, hogy a műsorok legalább utolsó egy harmada a vérről, a pusztulásról, aradról stb. szól. semmi pozitív hozzáállás, jövőben való reménykedés. borzalom.
Hát nem tudom, az utóbbi
Hát nem tudom, az utóbbi években nem nagyon voltam a városi megemlékezéseken, csak a tavalyi negyvennyolcason, ott is csak azért, mert az évfolyamtársaim táncolták a palotást. Az ideire elmentem, de az a véleményem, hogy elég gusztustalan és méltatlan megemlékezés volt...
Szegény piárosok, nem tudom melyik volt az az idióta tanár, aki ezt a műsort összeállította, aki varró dani "művét" választotta, kicsoda ő, hogy egy ilyen rangú nemzeti ünnepen az ő alkotását adják elő? Meg kicsoda ő, hogy a honvéd hadsereg egyik legnagyobb tisztjét, Görgeyt gyalázza és árulónak titulálja? Az eszem megáll, komolyan mondom...
A Zombornak a beszéde meg egyenesen szörnyű volt... Polgármester Úr! Nem gondolja, hogy március 15.-e van olyan dicső nemzeti ünnep, hogy ezen a napon legalább félre lehetne tenni az aktuálpolitikát és csak az ünnepre koncentrálni? Tudom, hogy kampányidőszak van, és nagyon kellenek a fideszes szavazók, nade akkor is... Nem gondolja, hogy méltatlan a szabadságharc hőseihez és a vértanúkhoz az, hogy 260 év után még egy normális ünnepi beszédet sem tud megírni Kecskemét polgármestere? Merthogy nem ünnepi beszédet mondott, hanem egy aljas, hazug propagandaszöveget!
Ha nagyon kötözködni akarnék, még azt is mondhatnám, hogy igazán írhatott volna rövidebbet, mert borzasztó hosszú és unalmas volt az előbbieken túl, pont ezért nem tudta kívülről elmondani se, ami még külön is ciki volt...