Lestár Péter szobra helyett Trianonra emlékeztető zászló

Nyomtatóbarát változatSend by email
Négy köztéri alkotás kerül el köztereinkről
2010-04-02 10:33

A közeljövőben eltűnik a város köztereiről Lestár Péter szobra, Erdei Ferenc domborműve és aláírása, valamint Sota Rustoveli grúz származású költő szobra is. A Lestár szobor bekerül a Városháza udvarára, helyét Trianonra emlékeztető országzászló veszi át, az Erdei Ferencről szóló alkotásokat pedig a Katona József Múzeum fogadja be. A költő szobra viszont Budapestre kerül.

Lestár Péter szobra helyett Trianonra emlékeztető országzászló

A Városháza mellett, a Lestár Péter téren áll ma is ez a mellszobor, városunk híres polgármesterének állít emléket (1880. október 28-án választották polgármesterré. 61 éves volt ekkor, tele elképzeléssel, energiával. 16 évig állt a város élén). A szobor azért fog elkerülni innen, mert helyét egy országzászló veszi át. Mint arról korábban már írtunk, az országzászló felállításának terve régóta napirenden van. Kecskemét városa korábban, 1940-ben már írt ki pályázatot hősi emlékmű és országzászló elhelyezésére a Főtéren, amely azonban nem valósult meg. A magyar identitást és összetartozást jelképező országzászlók a Trianoni békediktátum utáni években, majd az 1990-es rendszerváltozást követően országszerte sorra kerültek felállításra - ennek folytán szeretnék, hogy Kecskeméten is legyen helye a zászlónak.

A zászló elhelyezésére vonatkozóan a kezdeményezők három helyszínre tettek javaslatot: a Deák Ferenc téren az úgynevezett Három-tavasz emlékmű helyén, a Deák Ferenc téren a középső gyalogos sétányon, vagy az Árpád – városban a Tóth László sétány mentén, a közpark területén. A javasolt helyszíneken – a környezeti adottságok alapján – Országzászló elhelyezését a Városrendezési és Városüzemeltetési Bizottság nem javasolta, helyette a Főtéren a „0 km kő” környezetét ajánlották, ahol a Tourinform iroda bejárata előtti díszkert sarkában kerülne felállításra maga az Országzászló. Végül a Lestár tér mellett döntött valamiért a Közgyűlés.

A trianoni szerződés 90. évfordulójára 2010. június 4-én emlékezünk, ekkorra tervezik az emlékművet is felállítani.

Főtéri zászló tervek

A korábbi terven az országzászló helye

Erdei Ferenc domborműve és aláírása

A Kulturális és Konferencia Központ falán találhatóak jelenleg ezek az alkotások. Azért távolítják el őket, mert a központ hivatalos elnevezéséből kikerült Erdei Ferenc (szül. Makó, 1910. december 24. – meghalt Budapest, 1971. május 11. Szociológus, a népi írók csoportjának a tagja, a Márciusi Front egyik élharcosa, politikus, 1945 után többször miniszter, 1956-ban miniszterelnök-helyettes, 1956 után pedig a szövetkezetesítés egyik élharcosa volt.) neve, így a január 1-el alakult Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit Kft. már nem látja szükségességét, hogy a híres író, politikus helyet kapjon városunkban. A műalkotásokat a Katona József Múzeum fogadja be.

Sota Rustaveli grúz költő szobra

Talán a legkevésbé ismert alkotásról van szó. Sota Rustoveli XII. sz.-i grúz költő volt, a középkori irodalom kiemelkedő alakja, a grúz nemzeti eposznak is tekintett mű, A tigrisbőrös lovag (Más fordításokban: A párducbőrös lovag, grúzul Vepkhistqaosani) szerzője. Rusztaveli grúz nemes volt, Tamara grúz királynő  kincstárnoka (Mechurchletukhutsesi). Ő rendelte mege a jeruzsálemi  grúz Kereszt kolostor freskóit. A kolostor egyik oszlopán ma is látható egy portré, amely egyes vélemények szerint Rusztavelit ábrázolja. Életéről szinte semmit nem tudunk. Neve azt jelenti: „Rusztavi ura”, vagy „rusztavii férfi”. Rusztavi a kelet-grúziai Kukheti régió egyik városa.

A szobor jelenleg a szabadidőközpontban található. A grúz nagykövetség kérte az önkormányzatot, hogy Budapestre szállíthassák a szobrot, hogy a róla elnevezett téren állíthassák fel. A közgyűlés a kérésnek eleget tett, azzal a kitétellel, hogy egy feliratnak kell emlékeztetnie a szobron annak régebbi - kecskeméti - helyére.

További írások a témában: 

Hozzászólások

és hova kerül a ZOMBOR

és hova kerül a ZOMBOR szobor?

jó, hát Erdei jogos, mert

jó, hát Erdei jogos, mert kommunista volt, többek között a padlássöprésekért, kulák-listáért is felelőssé tehető, ráadásul Kecskeméthez se sok köze...

A Lestár szobrot viszont nem értem... Emberek! Ébresztő! Trianon nyilván fájó emlék, de egyrészt Kecskemétet közvetlenül nem érintette - szemben Lestárral, aki sokat tett a városért. Oké, a Városházában is jó helye van, de egy köztéren azért csak többen láthatják...

Tudtommal az mszp is

Tudtommal az mszp is támogatta/(tja) az ötletet, úgyhogy erre nem lehet ráfogni. Egyébként meg nem mintha sokan jártak volna megcsodálni Lestár Péter (nem érdemeit becsmérlően mondom) háttal álló mellszobrát... ez van. Legalább új köntöst kap az a kis eldugott zug! Szerintem nem rossz ötlet. És a városháza udvara igen is nagyon szép ki hely lett felújítása után, remélem könnyebben megközelíthetővé teszik majd a köz emberének is...

nem tartom jó ötletnek, hogy

nem tartom jó ötletnek, hogy lestár péter szobra elkerül. valószínűleg a városháza udvarán kevesebben fogják látni, mint jelenleg. egy város önazonosságához hozzátartozik a helyi múlt. értem én, hogy jön a változás és meg kell mutatni, hogy kecskemét mennyire nemzeti-polgári város, de hogy pont lestár kárára... tökfilkók.