Kecskemétre látogatott a brit nagykövet
Kecskemétre látogatott Greg Dorey, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A diplomatát útjára elkísérte Kulauzov Dóra gazdasági attasé is. A vendégeket a Városházán fogadta Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester, aki tájékoztatást adott Kecskemét legfontosabb gazdasági mutatóiról, jellemzőiről, fontosabb fejlesztéseiről. A megbeszélésen jelen volt Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára is. A városházi megbeszélést követően a résztvevők közösen látogatták meg a Mercedes gyárat.

Kecskemétre látogatott a brit nagykövet
A délután folyamán a nagykövet az Inkubátorházban, a Bács-Kiskun Megyei Angol-Magyar Kisvállalkozási Alapítványnál tett látogatást, ahol megismerkedett a szervezet működésével és beszélgetett a cégek képviselőivel. Greg Dorey hangsúlyozta: a kis- és középvállalkozások erősítése a legfontosabb cél, ezért kell összefogni, együttműködni. E cél érdekében maga is felajánlotta segítségét.
A nagykövet Kecskeméten találkozott Bányai Gáborral, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökével is. A hivatalos program utolsó állomásaként Greg Dorey a Katona József Könyvtárba látogatott, ahol megnyitotta az elmúlt öt év brit regényirodalmát bemutató tárlatot. A kiállítás Budapest után először Kecskeméten látható.
Legfrissebb hírek
Programajánló
| Program | Dátum |
|---|---|
| Újvilág passió | 06.8.Pén |
Hasznosdoboz
Valutaváltó






Friss hozzászólások
40 perc 3 másodperc
4 óra 32 perc
8 óra 48 perc
9 óra 5 perc
14 óra 26 perc
18 óra 40 perc
20 óra 6 perc
21 óra 17 perc
1 nap 16 óra
1 nap 20 óra