A legkönnyebb járgányt a kecskemétiek építették

Nyomtatóbarát változatSend by email
Három magyar csapat indul a SHELL Eco-marathon Europe 2010 versenyen
2010-04-27 18:23

Ma mutatták be a Shell Eco-marathon Europe 2010 versenyen induló három magyar csapatot. Megkezdődött a visszaszámlálás a németországi Lausitzban május 6-án és 7-én rendezett versenyig, amelyen a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karának hallgatói is indulnak. A másik két induló, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának csapata, a Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Karának (Győr), hallgatói is az utolsó simításokat végzik az autókon.

A GAMF járgánya

A GAMF járgánya

A felkészülés - az újonc kecskeméti csapat első lépései

Az elmúlt időben sikerrel szerepeltek a Kecskeméti Főiskola GAMF Karának hallgatói több járműépítő versenyen is, az elektro- és pneumobilok mezőnyében már harmadik éve ott vannak a legjobbak között. Ez adott ösztönzést arra, hogy a Shell Eco-marathonon is próbára tegyék tudásukat, szervezőképességüket.

A csapat szervezése nyáron kezdődött elsősorban azokból a fiatalokból, akik a korábbi versenyeken is részt vettek. A dr. Bagány Mihály főiskolai tanárral együtt 13 fős csapat tagjainak jutott bőven feladat: voltak, akik a jármű tervezésében, építésében, fejlesztésében jeleskedtek, mások támogatókat próbáltak felkutatni, honlapot készítettek vagy a kiutazást szervezték. A felkészülés során csapatmunkát és együttműködést is „tanultak”.

A jármű

A felkészülés középpontjában azért mégiscsak a jármű megépítése állt. A kecskemétiek először vesznek részt a versenyen, így most kellett „kitaposniuk” azt az ösvényt, amit a győriek és az óbudaiak tavaly már bejártak. Az információgyűjtéssel szeptemberben a nulláról indult a munka.

A jármű szinte minden egyes elemét a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán tervezték, és a csavarok, valamint egy-két bonyolult alkatrész kivételével a főiskolán vagy a támogatók műhelyeiben kifejezetten erre a versenyre készítették: beleértve magát a belsőégésű motort is.

A jármű nagy előnye a karosszériában rejlik, amely karbonszálas anyagból készült a modellezők tapasztalatainak felhasználásával. Valószínűsíthetően a kecskemétieké lesz a mezőny legkönnyebb járműve a maga 24 kilogrammjával, eddig ugyanis 28 kilogrammnál könnyebb autó nem indult a versenyen. Áramvonalas formáját a főiskolán elvégzett tesztek alapján alakították ki.

A Megameter nevet viselő jármű igazi futurisztikus jelenség. Mondhatnánk szivar vagy csepp formájúnak, amely nem hasonlít a ma használatos járművek közül egyikre sem, még a Forma 1-es gépekre sem. Teljes egészében a feladatra tervezték, vagyis arra, hogy 1 liter üzemanyaggal minél nagyobb távolságot tudjon megtenni.

A verseny

A versenyre épített járművek két kategóriában indulnak. A prototípus kategóriában nem kell kényelmi és egyéb szempontokat figyelembe venni, csak a hatékonyságra kell összpontosítani, ezért születtek már az eddigi versenyeken is meglehetősen futurisztikus megjelenésű autók. A Kecskeméti Főiskola járművén már első pillantásra látszik, hogy ebben a kategóriában indul. A másik kategória az ún. UrbanConcept, amelyben olyan autók versenyeznek, amelyek akár városi közlekedésre is alkalmasak lennének.

A versenyen természetesen nem kell ezer kilométert körözniük a járműveknek. A közel 25 és fél kilométernyi táv megtételéhez szükséges üzemanyagból számítják ki, hogy mennyire lenne elegendő 1 liter. Ezt a távot 51 perc alatt kell teljesíteni, így jön ki az előírt óránként 30 km/h-s átlagsebesség.

A pilótának nem lesz könnyű dolga, hiszen meglehetősen szűk helyen, fekve kell vezetnie a járművet. Ha az idő jó lesz, akkor ráadásul még óriási forróságban is. Az elsődleges pilóta részt vett a motor építésében és fejlesztésében is, és ő vezette a járművet a tesztelések során is, vagyis nagyon jól ismeri a tulajdonságait. Ez azért fontos, mert a motor működéséhez szükséges paramétereket a jármű vezetése közben is állítani kell. A második pilóta egy elsőéves gépészmérnök hallgató lány, aki ugyan kevesebb tapasztalattal rendelkezik, de 10 kilogrammal kevesebb, ami nagyon sokat számít. 1 kilogramm plusz akár 50 kilométer mínuszt is jelenthet a versenyen.

A remények

A Kecskeméti Főiskola GAMF Karának csapata már arra is büszke, hogy újoncként sikerül elindulni a versenyen, de azért nem titkolt reményeik is vannak egy jó eredmény elérésére. Ahogyan Mécs Miklós csapatmenedzser elmondta, a tesztek alapján mindkét pilótával reálisnak látszik, hogy a jármű 1 liter üzemanyaggal képes lenne 1000 kilométert is megtenni. Ha reményeik valóra válnak, akkor ezzel  – ha az azonos kategóriában induló másik magyar csapat ebbe nem szól bele – megdönthetik a magyar rekordot, ami jelenleg 282 kilométer.

A kecskeméti csapat tagjai

Dr. Bagány Mihály, főiskolai tanár
Bertalan Éva, gépészmérnök (tartalék pilóta)
Sebők Gergely, gépészmérnök
Tóth Gergely, gépészmérnök
Dugár Zsolt, gépészmérnök
Mécs Mikós, gépészmérnök (csapatkapitány)
Sipos Tamás, gépészmérnök
Kutasi Zoltán, gépészmérnök
Szobek János, műszaki menedzser
Nyúl Ferenc, műszaki menedzser
Szabó Ádám, gépészmérnök (pilóta)
Sipos Péter, mérnök informatikus
Vadász Éva Lilith, gépészmérnök

A verseny többi résztvevője

A budapesti és kecskeméti csapatok Prototípus kategóriában indulnak aerodinamikus járműveikkel a május 6-7-i megmérettetésen, a győri csapat pedig idén is az UrbanConcept kategóriában versenyez napelemes autójával. A napenergiával hajtott jármű hasonlít leginkább a hagyományos autókra, amely az UrbanConcept kategória egyik meghatározó jellemzője, míg a másik két prototípus inkább futurisztikus tervezésű. Az összes csapat arra törekszik, hogy minél takarékosabb üzemanyag-felhasználással tegyék meg a lehető legnagyobb távot Lausitzban az EuroSpeedway pályán, és ismét fantasztikus rekordokat döntsenek meg.

„Idei célunk, hogy legalább 1000 kilométert tegyünk meg egyetlen liter üzemanyaggal. 31 fős csapatunk egész évben keményen dolgozott a siker érdekében. Sokat tanultunk nemcsak műszaki téren, hanem a szponzorkeresés is feladatunk volt, fejlődött a csapatmunka és a kommunikáció” – mondta Sági Viktor a JFSZ Racing Team képviseletében, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Karáról.

A korábbi évek sikerei után a győri SZEnergy csapat idén még többre vállalkozik: „Több mint 6 négyzetméternyi napelemmel borítottuk be az autót. Csapatunk sok időt fordított alternatív járművünk megépítésére, és őszintén reméljük, hogy idén megismételjük, sőt, túlszárnyaljuk az utóbbi két év sikereit. Úgy gondoljuk, hogy a napenergiának nagy szerepe lesz a fenntartható mobilitás jövőjében” – mondta Szauter Ferenc, SZEnergy csapatvezető.

Az elmúlt 26 évben a Shell Eco-marathon Europe verseny bizonyíték volt arra, hogy a Shell komoly lépéseket tesz a világ energiaigényének felelős ellátásáért. A Shell Eco-marathon a technológia, energia és közlekedés iránt érdeklődő fiatalok számára remek lehetőség, hogy valós környezetben teszteljék az üzemanyag-takarékosság határait. Nemrég a Shell Eco-marathon Europe versenyre fejlesztett svéd jármű például engedélyt kapott a svéd utakon való közlekedésre.

Erényi Balázs, a Shell Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke kiemelte: „A magyar csapatok bámulatos munkát végeztek, és a versenyen olyan élményben lesz részük, melyet soha nem fognak elfelejteni. Kollégáim és én is arra bíztatjuk őket, hogy élvezzék a Shell Eco-marathon Europe minden pillanatát és hozzák ki belőle a maximumot. Ezek a fiatalok jelentik számunkra a fenntartható mobilitás jövőjét.”

A kecskeméti csapat támogatói

Príma Csapágy Kft.
Nikkel Kereskedőház Kft.
SKF Svéd Golyóscsapágy Zrt.
3P Klaszter
EnergoTest
KK Forgácsolás Kft.
Kecskeméti Főiskola Kollégium
Horváth Fémtechnikai Kft.
Juhász Műhely
Ria-Plastex Kft.
SzJ. Fémforgácsolás
Accel Hunland Kerékpárgyártó és Értékesítő Kft.
FB Ház Kft.
Fortech CNC Bt.
MOKI Motor Kft.

További írások a témában: