Változó busz menetrend, vita a központi megállóról
Március 1-től ismét változások lépnek életbe a buszközlekedésben. Emlékezetes, hogy az idei év is nagy menetrend átalakítással kezdődött, most ismét hozzányúltak a menetrendhez. Újdonság, hogy mostantól egy új, 2D jelű járat fogja a Mercedes-gyárhoz szállítani az utasokat. Közben másfél órányi vita után elnapolták a döntést a Dobó körúton létesítendő buszmegálló ügyében.
A tömegközlekedést választók előtt köztudott, hogy az Alföld Áruház előtti megállót megszüntették és így a buszok a Dobó körút felé járnak már egy ideje, azonban a régi helyett nem került új megálló kijelölésre. A Városrendezési és Városüzemeltetési Bizottság pénteki rendkívüli ülésén úgy döntöttek, hogy több tanulmány és előzetes felmérés után, újra szavaznak majd az előterjesztésről, amely a Dobó körútra javasolta az új buszmegállót, amellyel körülbelül 17-18 parkoló hely szűnne meg (viszont ugyanennyi parkolóhely létesülne majd az Alföld Áruház előtt), a volt buszmegálló helyén. Jelenleg naponta mintegy 130 helyközi járat megy más településekre és 120 érkezik más településekről Kecskemétre a Dobó körúton keresztül. Ezen kívül 430 helyi járatnak is ez az útvonala. Falu György, a Bizottság elnöke emlékeztetett arra is, hogy a város a környezetkímélő autóbuszok vásárlását tartaná az egyik megoldásnak.
Több olvasói levélben is kérdésként merült fel, hogy miért nem az autókat tiltják ki az Alföld Áruház elől és a buszok behozhatnák az utasokat a városközpontba? (A kérdést szánt szándékkal nyitva is hagynánk.)
Régóta, szinte minden önkormányzati választáson ígéretként hangzik el a tömegközlekedés megreformálása. Sajnos ez a mai napig nem történt meg. Ezért javasoljuk, hogy az ezzel kapcsolatos öteleteket beszéljük meg honlapunk kapcsolódó közlekedési fórumán.
Szintén portálunkon tette fel a kérdését egy Olvasónk: "Szeretném meg kérdezni kinek volt az a jó ötlete, hogy az 1-es busz már megint vissza fele az áruház fele megy? De ha már arra megy, mért nem csak 8:00 -után. Hisz akik 4:55-8:00ig utaznak azok szinte mind ott szálnak fel az iskola előtt hiszen itt lakunk a lakótelepen!!" Erre a válasz, hogy Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése határozza meg a helyi buszközlekedés mikéntjét, így ezt a döntést is ők hozták meg. Sajnos arról nincs információnk, hogy egy-egy ilyen döntést milyen előkészítés, kutatás előz meg.

Változások március 1-től
- 1, 1A vonalon: A Noszlopy G. park – Homokbánya Kollégium viszonylatban közlekedő járatok esetében nem történik változás, azonban a Homokbánya Kollégium – Noszlopy G. park viszonylatban az alábbi változások lesznek: Iskolai előadási napokon 06.55-07.55 10 percenként, valamint 16.10, 16.40, 17.10, 17.40 órakor indul Homokbánya Kollégium végállomástól 1A számú autóbuszjárat a Téglás utca felé közlekedve (a többi járat 1-esként a Kadafalvi út felé közlekedik). Tanszünetben munkanapokon 06.25-08.25 20 percenként, valamint 16.05, 16.45. 17.25 órakor indul Homokbánya Kollégium végállomástól 1A számú autóbuszjárat a Téglás utca felé közlekedve (a többi járat 1-esként a Kadafalvi út felé közlekedik). Szabad- és munkaszüneti napokon minden járat a Kadafalvi út felé közlekedik vissza irányban is. Az 1A jelű járatok a Lestár Péter Iskola mellett állnak meg vissza irányban, az 1- es jelű járatok a 2010. január 1. előtt érvényben lévő megállóban (a Vályogvető utca sarkán, szemben a kifelé irányú megállóval.)
- 2A vonalon: Munkanapokon megszűnik a Széchenyi térről 7.15, 7.45, 15.45, 16.45, 17.45 órakor induló 2A járat. Helyette a Noszlopy G. parkból a Széchenyi téren keresztül a Mercedes beruházás területéig közlekedő új, 2D jelű (Noszlopy G. park – Széchenyi tér – Daimler út 1.) járatok indulnak a Noszlopy G. parkból 07.05, 07.30, 15.30, 16.30, 17.30 órakor (a Széchenyi térig 6-7 perc a járatok menetideje). Az új, 2D jelű járatok vissza irányban Daimler út 1. – Katona J. Színház – Noszlopy G. park viszonylatban közlekednek (nem érintik a Széchenyi teret) és 07.35, 08.00, 15.55, 16.55, 17.55 órakor indulnak a végállomásról.
- 6-os vonalon: Munkanapokon 5.30 órakor (28-as helyett) új járat közlekedik.
- 28-as vonalon: Munkanapokon 5.30 órakor induló járat megszűnik (helyette 6-os közlekedik).
Programajánló
Ajánlatunk
Friss hozzászólások
- Sziasztok!
Engem a
12 óra 26 perc - Helló!
Akik augusztus 1.-jén
13 óra 3 perc - Helló!
A diplomásoktól is
13 óra 5 perc - Sok logisztikus van már...
Jó
14 óra 18 perc - Hello!
Én diplomás vagyok,
14 óra 37 perc - Sziasztok!
Cucu!
Azt
17 óra 27 perc - Sziasztok!
Én arról szeretnék
20 óra 16 perc - Hello!
Dombtam egy E-
20 óra 40 perc - Hello
Az erőműben dolgozok és
20 óra 47 perc - Hello
Dobtam 1 E- mailt.
Üdv:
20 óra 48 perc
Hasznosdoboz
Valutaváltó














Hozzászólások
Én is csatlakoznék az előttem
Én is csatlakoznék az előttem szólóhoz: miért is nem kérdezték meg az ott lakókat a változásró?? Már megint olyanok döntöttek nyilván akik autóval járnak, ki kellett volna jönni és eggy felmérést késziteni azokkal akik nap mint nap buszoznak! Legalább a hajnali járatokat hadják meg olyannak amilyen most!!! Egyébként hová lehetne fordulni ez ügyben tudja valaki?? Üdv: utas