Indul a Rákóczi út és a vasútkert revitalizációja
A generáltervező Építészműhely Kft. tegnap átadta a kecskeméti Rákóczi út – Vasútkert revitalizációjának kiviteli terveit. A több mint 1,5 milliárd forintos uniós támogatással megvalósuló projekt kivitelezése július első felében kezdődik.
„Hosszas előkészületek után végre elkezdődhet a fizikai megvalósulás. A tervekből is látható, hogy városunk ezen része olyan igényes új külsőt kap, amely egyszerre képes megőrizni az építészeti hagyományokat és megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyek egy XXI. századi belvárossal szemben jelentkeznek.” - mondta dr. Zombor Gábor polgármester.
A munkálatokat a Bácsvíz Zrt, kezdi el, amely július első felében felvonul. A társaság feladata a 150 mm-es azbeszt ivóvíz nyomóvezeték cseréje, a vízbekötésekkel együtt, a Rákóczi út mindkét oldalán. A munkálatok a páros oldalon kezdődnek. Szintén a Bácsvíz végzi majd azon csapadékvíz csatornaszakaszok felújítását, amelyek a Rákóczi útra csatlakoznak és az úttest alá esnek. A sétány közepén húzódó csapadékvíz elvezető gerinccsatorna műszaki állapota megfelelő, az felújítást nem igényel.
Jelenleg folyamatban van a teljes beruházás generálkivitelezőjének kiválasztása. Azt követően elkezdődnek a további munkálatok, valamint a cserére szánt fák kitermelése. Ezek helyébe előnevelt faállomány kerül majd.
A projektnek szintén eleme a Budai utcai nagypiac megújulása, amelynek engedélyezése még nem zárult le. A piacnál a munkálatok egyébként csak jövőre kezdődnek. Ez a lakosság és az árusok érdeke, hiszen az év második fele erőteljesebb piaci szezon.
Uhlig Rita, a projektmenedzsmenttel megbízott Kecskeméti Városfejlesztő Kft. ügyvezetője így fogalmazott: „Az építési munkálatok egy évig, azaz jövő nyárig tartanak, a teljes projekt pedig 2012 decemberében zárul. A Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott engedélynek megfelelően forgalmi vizsgálatot készítettünk. Ennek része egy organizációs felvonulási terv, amely segítséget nyújt majd a leendő kivitelezőnek a munkálatok időbeli és térbeli ütemezéséhez. A fizikai megvalósítás időszakában az érintett területeken lesznek részleges útlezárások, elterelések, forgalom terelési terv alapján. A vizsgálat kitér arra is, hogy hogyan lehet az építés időszaka alatt a forgalmat fenntartani, az üzleteket üzemeltetni, áruval feltölteni, az ott lakók közlekedését megoldani. A lakosságot folyamatosan tájékoztatjuk majd, ezzel is csökkentve a várható kellemetlenségeket. Információs pontot hozunk létre, amely hamarosan megnyílik a Rákóczi út 6. szám alatt. Rövid időn belül létrejön a www.rakocziutvasutkert.hu honlap, ahonnan a lakosság naprakészen tájékozódhat, illetve e-mailben érdeklődhet, észrevételeket tehet. Az információk felkerülnek majd a www.kecskemetivarosfejleszto.hu és a www.kecskemet.hu honlapokra is. Most dolgozunk azon, hogy zöldszámunk legyen. A kecskemétieknek tehát lehetőségük lesz arra, hogy személyesen, telefonon és elektronikus úton egyaránt tájékozódjanak.
A beruházás konzorciumban valósul meg, amelynek tagjai: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Piac- és Vásárigazgatóság, a Kik-For Kft. valamint a Bács-Kiskun Megyei Bíróság.
Legfrissebb hírek
Programajánló
| Program | Dátum |
|---|---|
| Újvilág passió | 06.8.Pén |
Hasznosdoboz
Valutaváltó






Friss hozzászólások
21 perc 58 másodperc
4 óra 14 perc
8 óra 30 perc
8 óra 47 perc
14 óra 8 perc
18 óra 22 perc
19 óra 48 perc
20 óra 59 perc
1 nap 16 óra
1 nap 20 óra