Idén is lesz Múzeumok Éjszakája
Színházi műhelytitkok, ritkán látható, féltett ikonok, városnéző cabrio busz, egyszóval valóságos kulturális kavalkád várja a Múzeumok Éjszakája kalandorait Kecskeméten. Az időpont eltér az országostól, így a Budapestről és más városokból érkezők is részesei lehetnek a hírös varázslatnak.
Kecskeméten az országos időponttól eltérően, június 23-án rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját. Ifj. Bozsó János, a főszervező Kecskemét Város – Bozsó Gyűjtemény Alapítvány kuratóriumának elnöke így fogalmazott: ”Kecskeméten hagyomány, hogy a Szent Iván-éjhez legközelebb eső szombaton várja az érdeklődőket az év leghosszabb éjjeli kalandja. Mellette az eltérő időponttal lehetőség nyílik arra, hogy Budapestről és más városokból is felkeressék a kecskeméti helyszíneket. Tavaly szintén eltérő időpontokban volt a programsorozat, talán ennek is köszönhető, hogy a vidéki helyszínek közül a hírös város programjai voltak a leglátogatottabbak.”
Dr. Zombor Gábor polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzat által nyújtott 2 millió forintos támogatásnak és a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma által kiírt, a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően idén még színesebb programokkal lehet kulturális kalandozásra csábítani a kecskemétieket és az ide látogatókat. Összesen 42 helyszínen zajlanak a programok, általában 18-24 óra között, az eltérő időpontokat külön jelzik az intézmények. A belépés mindenütt ingyenes, a különböző szolgáltatások díja helyszínenként eltérő.
Mák Kornél alpolgármester elismeréssel szólt a programkínálatról: újdonságokból idén sem lesz hiány. A Kecskeméti Fürdő műszaki átadása alig néhány hete történt meg, a létesítmény máris bekapcsolódott az éjszakai kalandba. Érdekesnek ígérkezik a Görögkeleti Templom az Ikon Múzeumának páratlan szépségű és ritkán látható gyűjteményével. Aki pedig a kulisszák mögé akar nézni, annak érdemes felkeresnie a Katona József Színház műhelyét, amely idén felfedi titkait.
A helyszínek között a kecskeméti kaland immár megszokott látványosságai, azaz retro buszok szállítják az utasokat, akik 400 forintért korlátlan utazásra jogosító karszalagot kapnak. A muzeális járművek sorában idén külön érdekesség lesz a Mávaut Cabrio busz, amely viszont kedvező időjárás esetén városnézésre viszi a kalandorokat. A retro túra 500 forintba kerül. A szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy úgy a városnéző, mind a helyszínek között közlekedő buszok befogadóképessége korlátozott, a férőhelyet nem tudják garantálni.
A Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Szervezete, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága, a Knorr-Bremse Fékrendeszerek Kft., a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete szintén ezen a napon, 2012. június 23-án 14.00 órától Kecskemét város főterén Kerékpáros Nyílt Napot szervez.
A program célja, hogy hozzájáruljon a kerékpárosok közlekedési kultúrájának fejlesztéséhez, közlekedői magatartásuk pozitív irányú befolyásolásához, a biztonságos kerékpáros közlekedés és az egészséges életmód népszerűsítéséhez, a természeti környezet megóvásához.
A 14.00 órától kezdődő főtéri rendezvényen a felállított pavilonokban több programlehetőséggel várjuk az érdeklődőket:
- tesztkamion beállítása, amely segítségével gyakorlatban szemléltetjük az érdeklődők számára a jármű vezetője szemszögéből az észlelhetőséget befolyásoló tényezőket, (Városháza előtti térburkolat a főtér irányába haladva a jobb oldali felfestett parkoló folytatásában)
- rövid útvonal kerékpárral történő bejárása kis csoportokban, kiemelt figyelemfelhívással a veszélyes útszakaszokra, az adott helyszín kerékpáros „buktatóira”, (gyülekező a Városháza előtti díszburkolaton maximum 8-10 fős csoportokban, maximum 15-20 percet igénybevevő útvonalbejárás)
- kerékpáros ügyességi akadálypálya felállítása a főtéren, (Kossuth szobor Városháza felé eső szakasza)
- KRESZ pavilon felállítása, ahol minden korosztály számára tesztkitöltési, feladat-megoldási lehetőséget biztosítunk, ittasságot szimuláló szemüvegben különböző feladatok végrehajtása, (pavilon a Kossuth szobor mellett)
- elsősegélynyújtó pavilon, ahol játékos feladatok segítségével sajátíthatják el az érdeklődők a legalapvetőbb elsősegély-nyújtási ismereteket, (pavilon a Kossuth szobor mellett)
- kerékpárok műszaki állapotát ellenőrző pavilon, ahol „Szuperbringa” matricát kap a kifogástalan műszaki állapotban lévő kerékpárb(pavilon a Kossuth szobor mellett)
- „lakatpavilon” – ahol tájékoztatót nyújtunk különböző kerékpáros zárszerkezetekről, (pavilon Kossuth szobor mellett)
- Spinning bemutató és gyakorlat lehetősége, (pavilon a Kossuth szobor mellett)
- kerékpáros kaszkadőr bemutató, (nagy színpad, vagy 0 km kő Batthyány utca felőli oldala)
- kerékpáros felvonulás a városközpont környezetében, várhatóan 17.00 órától, (a gyülekező, indulás és visszaérkezés helyszíne a Városháza előtti térkövezett terület. A felvonulás útvonala Városháza előtti parkoló – Batthyány utca – Dobó krt. – Petőfi S. utca – Árpád krt. – Batthyány utca – Városháza előtti terület.)
- 17.45 órakor demonstratív kerékpáros vonulás a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság épületéhez, ahol 18.00 órától a Múzeumok Éjszakája program keretén belül a Féken tartott lendület fotópályázat megnyitójára kerül sor, valamint a nyertes pályázók részére történő díjátadóra.
A programokat részleteiben is tartalmazó kiadvány elkészült, a leendő rendezvényi helyszíneken és a Tourinform irodában beszerezhető. A kecskeméti kaland elérhető a facebook-on is, ami pedig szintén újdonság, hogy idén először önálló, három nyelvű honlapja van a kecskeméti rendezvényeknek: www.muzeumokejszakajakecskemet.hu,
Legfrissebb hírek
Programajánló
| Program | Dátum |
|---|---|
| Bodri Ferenc kiállítása | 05.31.Pén |
Hasznosdoboz
Valutaváltó






Friss hozzászólások
51 perc 24 másodperc
10 óra 57 perc
11 óra 36 perc
1 nap 3 óra
1 nap 9 óra
1 nap 17 óra
2 nap 3 óra
2 nap 9 óra
3 nap 11 óra
3 nap 11 óra