Helyi gazdaságélénkítés, helyi fizetőeszköz

Nyomtatóbarát változatSend by email
Az LMP sajtótájékoztatójáról
2011-04-20 17:51

A helyi gazdasági élet élénkítésének lehetőségeiről tartott sajtótájékoztatót szerda délelőtt két kecskeméti LMP-s politikus, Vágó Gábor országgyűlési-, és Kriskó Dávid önkormányzati képviselő. Vágó Gábor kitért arra, hogy pártja véleménye szerint mivel a Fidesz az új alkotmányban rögzítette, hogy kétharmados törvényeknek minősítik az adótörvényeket, az új adószabályozás igazi mozgásteret csak az önkormányzatoknak hagyott, így csak nekik van lehetőségük a helyi gazdaság felpörgetésére. Éppen ezért az LMP Kecskeméten is a helyi gazdasági élet szereplőinek megerősítését szorgalmazza, mert ha a kis- és középvállalkozásokat nem sikerül versenybe hozni, akkor elveszti azt az előnyt a város, ami a globális társaságok idetelepülésével kialakult – mondta a politikus. A mezőgazdaságban szintén fontos a családi vállalkozások megerősítése, hogy ezek a kis gazdaságok a helyben megtermelt termékeikkel el tudják látni a helyi lakosságot. Ennek ösztönzésére támogatná az LMP egy úgynevezett „helyi pénz" bevezetését.

Kriskó Dávid önkormányzati képviselő a helyi pénzzel kapcsolatos elképzeléseikről elmondta, hogy önkormányzati felügyelet alatt, 100%-os magyar tulajdonban lévő takarékszövetkezeti formában működne, különböző, még kidolgozás alatt álló kedvezményrendszerrel összekapcsolva. A politikus elmondta, egyfajta utalvány-rendszer alapján kell elképzelni a helyi pénz rendszerét, ami miután nem kamatozik, arra ösztönzi a vásárlókat, hogy költsenek, ami mindenképp élénkítené a helyi gazdaságot. Mint elmondta, Sopronban már működik ez a rendszer soproni kék frank néven. Ennek hatásairól egy soproni önkormányzati képviselő és Perkovátz Tamás, a HA-MI Összefogunk Európai Szövetkezet elnöke hamarosan tájékoztatja majd a kecskeméti önkormányzatot. Addig is a márciusban alakult munkacsoport továbbra is vizsgálja a helyi pénz bevezetésének lehetőségét. Eddig két ülést tartottak, és a helyi iparkamara elmondása szerint támogatja ezt a gazdaságélénkítő kezdeményezést, ha a munkacsoport a Közgyűlés számára elfogadásra javasolja a helyi pénzhelyettesítő bevezetését. Ezzel kapcsolatban egy öt kérdésből álló kérdőívet küldtek ki a regisztrált vállalkozásoknak, hogy azok vezetői mit gondolnak az elképzelésről. Ezek visszajelzéseit szintén figyelembe veszik majd. A helyi pénz bevezetésének határozat tervezete várhatóan májusban kerül a Közgyűlés elé, akkor szavazhatnak a képviselők arról, Sopron után Kecskemétnek is lesz-e új helyi fizetőeszköze. Az LMP képviselői kitértek arra is, hogy az önkormányzat által januárban bevezetett Kecskemét Kártya egy hasonló elgondoláson alapul, de az csak akkor lenne élénkítő hatással a helyi gazdasági életre, ha kiterjesztenék a kis- és középvállalkozásokra is.