Értékes ingatlant vásárol Kecskemét a Balaton utcában
Élni kíván elővásárlási jogával Kecskemét önkormányzata azon értékes Balaton utcai ingatlan kapcsán, amelyben egykor a munkaügyi központ működött. A Balaton utca 24 szám alatti ingatlan 6364 négyzetméteres, összesen mintegy 2500 négyzetméter felépítmény van rajta. Az ingatlanra a megyei önkormányzat, mint tulajdonos decemberben kötött adásvételi szerződést az Építő Simon Kft.-vel, majd a vonatkozó jogszabálynak megfelelően kérte Kecskemét önkormányzatának nyilatkozatát arról, hogy a város élni kíván-e elővásárlási jogával.
Kecskemét képviselő-testülete rendkívüli közgyűlés keretében úgy döntött, hogy e joggal érni akar. Az ingatlan megvásárlásához szükséges bruttó 190,5 millió forintot az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet módosításával biztosították.
Dr. Zombor Gábor polgármester az ülésen elmondta: az ingatlan ár-érték aránya igen kedvező. Mivel a közeljövőben több jelentős értékű városi tulajdonú ingatlan értékesítése realizálódik, ezért ismételten érdemes ingatlanba fektetnie az önkormányzatnak. A terület alkalmas lehet akár lakások építésére, közfunkciók ellátására, de telekként is értékesíthető.
Legfrissebb hírek
Programajánló
| Program | Dátum |
|---|---|
| Újvilág passió | 06.8.Pén |
Hasznosdoboz
Valutaváltó






Friss hozzászólások
3 perc 17 másodperc
3 óra 55 perc
8 óra 11 perc
8 óra 28 perc
13 óra 50 perc
18 óra 3 perc
19 óra 29 perc
20 óra 41 perc
1 nap 15 óra
1 nap 20 óra