Elkészült Kecskemét kerékpáros térképe
A Magyar Kerékpárosklub kecskeméti területi szervezete a Zöld ernyő projekttel közösen elkészítette Kecskemét kerékpáros térképét. Kecskeméten egyre többen ülnek kerékpárra, hogy gyorsabban, egészségesebben közlekedhessenek. Az utóbbi időben egyre több kerékpárút készül, újul meg, azonban eddig hiányzott ezen útvonalak összefoglaló térképe. Sajnos a városban még nem egységes a kerékpárutak hálózata, ezért a térkép készítői külön figyelmet fordítottak arra, hogy alternatív, kis forgalmú utakat is ajánljanak a kerékpárral közlekedők számára.

Kecskemét kerékpáros térképe
A kiadvány elülső oldalán Kecskemét város kerékpáros térképe látható, kiegészítve a kerékpáros boltokkal és szervizekkel, míg a hátsó oldalon hasznos tanácsok kaptak helyet, olyan témakörökben, mint pl. hol kerékpározzunk és hol ne, hogyan közlekedjünk, melyek a kerékpár alapvető tartozékai, és melyek azok a KRESZ táblák, amelyek külön a kerékpárosok számára kijelölt utakat jelölik. A részletes utcajegyzék segítségével pedig bárki könnyedén megtalálhatja célját. A városban elszaporodott kerékpárlopások kapcsán külön bekezdés hívja fel a figyelmet a kerékpár helyes lakatolására is, amelyre a Kerékpárosklub tagjai is külön fel szeretnék hívni a város lakosságának figyelmét.
A kiadvány első körben 2000 példányban jelent meg, s már elérhető a legtöbb kerékpáros boltban és szervizben, a Tourinform irodában és a Kecskeméti Ifjúsági Otthon épületében a Zöld ernyő klubban is. A szerkesztők arra kérik a lakosságot, hogy minden észrevételüket, meglátásukat juttassák el a Kerékpárosklub számára a kerekparosklub
kecskemeten [dot] hu e-mail címre, vagy Facebookon a "Kecskeméti kerékpárosok" csoport oldalára, hogy a következő kiadás még részletesebb és használhatóbb lehessen.
A térkép a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Zöld ernyő projektjének anyagi támogatásával, valamint Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának hozzájárulásával készült, a Magyar Kerékpárosklub kecskeméti területi szervezetének gondozásában.
Legfrissebb hírek
Programajánló
| Program | Dátum |
|---|---|
| Újvilág passió | 06.8.Pén |
Friss hozzászólások
- Szia Csaba!
Írj privát
1 perc 59 másodperc - Szia én is júni elsején
3 óra 54 perc - 1000ft/éj -nek nagyobb sikere
8 óra 10 perc - Ez nem TWS állás,heló. :)
8 óra 27 perc - Sziasztok!!
Információt
13 óra 48 perc - Azért, mert karbantartóra
18 óra 2 perc - Tehát havi bontásban: 22
19 óra 28 perc - Az igen,szobát kapsz már
20 óra 39 perc - Sziasztok!
Szállás
1 nap 15 óra - Köszi szépen a választ!
Bár
1 nap 20 óra
Hasznosdoboz
Valutaváltó






Hozzászólások
na most olvasom, hogy csak 1
na most olvasom, hogy csak 1 honap mulva lehet hasznalani, micsoda arcatlansag..
a nyugati elkerülőnek
a nyugati elkerülőnek véletlenül nem ma volt az átadása? nem ír róla senki semmit?