Éjjel teljes alkoholstop lesz Kecskeméten

Nyomtatóbarát változatSend by email
22 és 06 között nem lehetne szeszes-italt árusitani városunkban
2010-06-22 22:31

Városunk Közgyűlése ismét egy többek számára elfogadhatatlan döntést készül hozni: korlátoznák az éjjeli alkohol árusítást Kecskeméten. Természetesen a döntés mellett és ellen is lehet sok érvet felsorakoztatni, azonban az szinte biztos: a rendelet csupán csak tüneti kezelés, a valódi, régóta húzódó problémát nem oldja meg, miszerint nem megoldott a fiatalok helyzete Kecskeméten.

Facebookon gyülekeznek a rendelet ellenzői

A Facebookon egy csoport is alakult, amelynek a "Mentsük meg a Jokert a szeszrendelettel szemben!" nevet adták, a városközpont egyik legismertebb éjjel-nappali -és természetesen alkoholos italokat is árusító- boltjának neve után. Egyébként egy fél nap alatt több, mint 150-en csatlakoztak a klubhoz. Az itteni közhangulatot talán az alábbi üzenőfal hozzászólás jellemzi a leginkább: "Egyre inkább nem tud meglepni ez a város. A legközelebbi rendelet az lesz, hogy kijárási tilalmat rendelnek el?". Node, lássuk a másik oldal véleményét is (az előterjesztésből idézünk).

Az előterjesztés többek között az alábbiakat tárja a városatyák elé

"A rendelet-tervezet megalkotását elsődlegesen az indokolja, hogy városunk lakói bejelentéseikben, panaszaikban több esetben kifogásolták az élelmiszerboltok éjszakai üzemelését, valamint az érkező és távozó vásárlók közterületen tanúsított magatartását. Az üzletek – ezen belül is főként a szeszes italt forgalmazók - okozzák a legtöbb problémát.

A boltban megvásárolt italokat az üzlet előtt elfogyasztó személyek hangoskodnak, rendbontó magatartást tanúsítanak, s mindezzel jelentősen zavarják az ott élők nyugalmát.

A teljesség igénye nélkül például Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, mely előírta, hogy a szeszes-italokat is forgalmazó kiskereskedelmi üzletek 22.00 órától 6.00 óráig nem tarthatnak nyitva. A város vezetése jelentős eredményként értékelte az éjszakai nyitvatartási rend szabályozása után kialakult helyzetet, miszerint a kereskedők tudomásul vették és betartják a rendelet előírásait. Debrecenben részleges korlátozást vezettek be az alkoholt árusító boltokra és szórakozóhelyekre. Megállapítottak egy területi határt, melyen belül lehet csak 22.00 óra után szeszesitalt árusítani. A rendelet a város vezetői szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Városunk vonatkozásában megállapítható, hogy az elmúlt egy évben a vendéglátóipari egységet üzemeltetők sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a rendfenntartásra (biztonsági szolgálat, kamerás megfigyelés stb.), mint pár évvel ezelőtt, azonban az érkező, távozó vendégek sok esetben kulturálatlan viselkedése, valamint az éjjeli órákban nyitvatartó élelmiszer üzletek szeszesital értékesítése továbbra is jelentős problémát jelent a város éjszakai nyugalma tekintetében. Az éjjel is nyitvatartó üzletek – melyek a vendéglátóegységeknél alacsonyabb árkategóriát képviselnek - folyamatosan gerjesztő hatással vannak a közterületi alkoholfogyasztásra. A megvásárolt palackozott szeszesitalt a szórakozóhelyekre a vendégek nem vihetik be, ebből adódóan azt a közterületen fogyasztják el rövid idő alatt. Tekintettel arra, hogy ezek a „vándorló” társaságok több esetben a hangos zenétől átmenetileg megsüketülve, már bizonyos alkohol mennyiséget elfogyasztva érkeznek ezekhez az üzletekhez, sokszor rendbontást okoznak a város több pontján. A lépcsőházak, kapuk bejáratát mellékhelyiségként használják, az elfogyasztott italok üvegeit, dobozait eldobálják. Az ilyen üzlet környezetében élő lakosok folyamatosan szenvednek a közterületen alkoholt fogyasztó vásárlók éjszakai randalírozásaitól."

Közterületen tilos alkoholt fogyasztani

Városunkban egy 2009-es rendelet értelmében közterületen tilos alkoholt fogyasztani. A Kecskeméti Rendőrkapitányság és a Közterület-felügyelet fokozott ellenőrző tevékenysége eredményeként 2010. április 19-ét követő egy hónap alatt összesen 19 esetben – a Simonyi utcában 11 személy, a Kéttemplom közben 2 személy, a Főtéren 6 személy ellen – tett szabálysértési feljelentést a 22.00 óra utáni közterületi alkoholfogyasztás miatt. Probléma, hogy az elkövetők többsége 18 éven aluli – akikkel szemben pénzbírság nem szabható ki -, vagy felsőfokú oktatási intézmény hallgatója, illetve esetenként hajléktalan, akik nem rendelkeznek önálló jövedelemmel, ami szinte lehetetlenné teszi a szankcionálást.

A javaslat

"A lakosok éjszakai nyugalmának biztosítása érdekében Kecskemét város teljes közigazgatási területén első lépésként javaslom az éjjeli órákban nyitvatartó üzletek palackozott szeszesital értékesítésének 22.00 óra utáni korlátozását helyi rendeletben. Az egység csak abban az esetben tarthatna nyitva éjszaka, ha az üzemeltető vállalná, hogy 22.00 óra és 6.00 óra közötti időtartamban nem forgalmaz palackozott szeszesitalt, erre a tényre jól látható helyen felhívja vásárlói figyelmét. A kereskedő erre vonatkozóan Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Bűnmegelőzési Bizottsága felé írásban nyilatkozna. A rendelet nem terjedne ki a bevásárlóközpontokban üzemeltetett üzletekre, a hipermarketekre, a vendéglátó egységekre, valamint az alkalmi rendezvényekre és alkalmi vásárokra.

Alkalmi rendezvényeken, valamint az alkalmi (ünnepi) vásárokon a palackozott szeszesitalt értékesítő kereskedők elsősorban különleges, egyedi árukészlettel jelennek meg, mely italok nem a hagyományos alkoholfogyasztás céljából kerülnek megvásárlásra a vevők részéről. Figyelembe kell venni továbbá, hogy városunkban a hagyományosan megrendezett őszi, tavaszi, valamint nyári rendezvényeken fa pavilonok kerülnek felállításra, melyek beletartoznak az üzlet kategóriájába, ezért az ott folytatott kereskedelmi tevékenység kivételként való kezelése szükséges a rendelet szempontjából."

Mi lesz ezután?

„Aki a szeszes ital árusítására vagy a közterületen történő fogyasztására vonatkozó – törvényben, kormányrendeletben, illetőleg önkormányzati rendeletben meghatározott - tilalmat megszegi, (…) ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.” A fenti szabálysértések miatt az elkövetőket a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. tv. 135. § (1) bekezdése szerint 20.000,- Ft-ig terjedő helyszíni bírsággal sújthatja a hivatkozott Korm. rendelet 12. § (3) bekezdésében megjelölt rendőrség, valamint a közterület-felügyelő.

További szankcionálási lehetőség – közigazgatási eljárás keretében - a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdése alapján van. Ha a kereskedő a tevékenységére, a forgalmazott termékre, illetve annak árusítására vonatkozó jogszabályi előírásoknak nem tesz eleget, vagy a hatályos jogszabályi feltételeknek nem felel meg, és a jogsértés másként nem orvosolható, illetve a jogszabályi feltételeknek való megfelelés más módon nem biztosítható, a jegyző (…) az észlelt hiányosságok megszüntetéséig, de legfeljebb kilencven napra a tevékenységet megtilthatja, vagy az üzletet ideiglenesen bezárathatja."

Start: 2010. augusztus 1.

"A rendelet hatályba lépésének időpontjaként - tekintetbe véve az érintett üzletek számát, a szükséges felkészülési idő mértékét - 2010. augusztus 1-jét javaslom meghatározni. A rendelet szabályait a már működő üzletekre vonatkozóan is alkalmazni kell, mivel a jogalkotói szándék csak ily módon érvényesülhet megfelelően.

Ezt követően a tapasztalatokat összegezve és hatását megvizsgálva - nem váltaná be a hozzá fűzött reményeket, bevezetése nem járna megfelelő eredménnyel, úgy át kell gondolni a vendéglátó egységek nyitvatartásának esetleges korlátozását is."

A rendeletet elfogadták: 2010. június 24. 11:48
Igen: 25 Nem: 0 Tartózkodott: 0 Nem szavazott: 8

Éjjel nem lesz szeszes-ital árusitható

Éjjel nem lesz szeszes-ital árusitható

 

Hozzászólások

Az előttem szóló kommentjéhez

Az előttem szóló kommentjéhez annyit:a város értelmiségi rétege nincs veszélyben,azok nem isznak és hangoskodnak hajnalokig az utcán.
Egy benzinkúton dolgozom.Este tíztől mi sem szolgálunk ki alkoholt tartalmazó italt,szokott is ebből hetente 1-2 összetűzésünk kerekedni.
Ez a rendelet benzinkutakra vonatkozik vagy sem.
Egy töltőállomás vendéglátó hely?
Valahol igen.Beülnek ide kávézni,randizna,újságot olvasni.
Akkor most hogy van??

Ezeket amiket leírtál másik

Ezeket amiket leírtál másik városra is leírhatnánk kicsit másképpen de az egész ország halott
úgy hogy nincs kivétel keleti rész még halottabb nyugat meg drágább még az ország középső rész úgy ahogyan ......Budapest tömegnyomor és állandó felfordulás kosz,szmog és és és! Te hol élsz a Holdon??

Egy kultúrálisan halott

Egy kultúrálisan halott városban nyilvánvaló, hogy mindenki csak inni tud. A központban van 4-5 szórakozóhely ahová a város fiataljai kénytelenek betömörülni, persze jó drága pénzért, miközbe ezek is ugyanolyan igénytelen kocsmák, mint akármelyik. A többieknek marad az utca. Megjegyzem este a belvárosi közbiztonság sokkal rosszabb, mint akármelyik külvárosba, a kiskörúton kívül embert alig látni. Talán a parkokat nem kéne felszámolni, talán a szabadidőközpontba nem kéne 70 forintot fizetni a bejutásért, talán az ócska diszkón kívül mást is biztosíthatna a város a fiataloknak. Mellesleg, az idősebb korosztájoknak sincs sokkal több alternatívájuk. Talán nem kéne a központba zsúfolni az embereket, ahol 3-400 forintért vehetnek sört, ami a szolgáltatás színvonalához képest vérlázítóan magas. Persze megbírságolják azt aki az utcán iszik és nem teheti meg, hogy ennyi pénzért igyon, mint ahogy engem is nemrég. A rendőr pedig közli, hogy ma is tanulhattam valamit a jogról. Köszöntem szépen. Egy bírsággal neveli a buta rendőr a szegény fiatal diplomást. A város vezetés ezzel a hozzáállásal végleg minden fiatalt elüldöz. Pedig a város jövője függhet attól, hogy itt maradjon a fiatal értelmiség. Ezt a mentalitást nem tudom minősíteni szalonképes szavakkal...

Kecskemét egy halott város.

Kecskemét egy halott város. Már évek óta nincs olyan szórakozóhely, ahol kultúráltan szórakozni lehetne. A főtér és a malom környéke tényleg életveszélyes éjszakánként, de ezt ezzel az alkoholrendelettel nem lehet megoldani. Mit kéne inkább csinálni?
1. Az eladást kéne szabályozni. Mindenkit, aki kiskorúnak ad el szeszesitalt, vagy aki nagykorúan megveszi és odaadja egy kiskorúnak, na azt kéne kőkeményen megbüntetni. Szerintem.
2. A főtér és a kiskörút környéke valamiért borzasztó mód kiesik mindenféle rendfenntartó erők felügyelete alól, vagy legalábbis én úgy érzékelem, amikor éjszaka száguldozik a sok paraszt a tuningolt verdájával, amit a fatertól kapott. A megyei rendőrkapitányság párszáz méteres körzetében káosz és anarchia van, akkor mi lehet annál távolabb? Nem hiszem el, hogy ne lehetne rendet tenni. A száguldozóknak el kell venni a jogosítványát és az autóját is, illetve közmunkára kell ítélni. Akik pedig hangoskodnak és vandálkodnak a főtéren, meg drogoznak, azokat hasonlóképp. Nem hiszem el, hogy mindig a kulturáltan szórakozni kívánó várospolgároknak kell megszívni az önkormányzat és a rendőrség tehetetlensége miatt!

A kevésbé tisztelt testület

A kevésbé tisztelt testület megfoszt valamitől és cserébe semmit sem tud adni. Gyenge dolog. Már talán egy GENERÁCIÓ nőtt fel pl.a Jókeren ,ki hinné .Persze a multinak nem mernek nekimenni !!! Pipogya társaság . Ki ad majd mnkát az esetleg tönkremenő üzleteknek és alkalmazottaiknak. Talán a képviselők ezt meg sem gondolták.
Remélem hogy az ifjú választásra jogosult 18 éves majd összel is emlékezni fog azokra a képviselőkre akik ezt a b"ölcs döntést hozták. ÉN biztosan . !

Na, most mit vártok "Narancs

Na, most mit vártok "Narancs vidéken" Majd jön a gyülekezés betiltása, aztán a többi.

Kecskeméten, egy nincs szórakozó negyed, hova a náthásba menjenek a fiatalok??? Ok engem is zavar, amikor az ablakom alatt üvöltöznek, de idővel megunják, azt elmennek. De ha tényleg lenne valami nyilvános közpark, azt tényleg támogatnám. Amúgy arra leszek kíváncsi, hogy ha a Rákóczi utcát átalakítják "vigalmi" negyeddé, ott mi lesz, vagy lehet ülni az almalé mellett, néma kussban, mint Észak Koreában. Jah bocs, ott nincs almalé.

Az ilyet mindig a kultúráltan

Az ilyet mindig a kultúráltan tevékenykedők szívják meg és nem azok akik a probléma forrását keltik...

Lehet, hogy a T. Képviselők a

Lehet, hogy a T. Képviselők a teljes városra vonatkoztatva szeretnék megoldani saját gyermekük neveltetését?

Szemlézte az

Szemlézte az AltNyil:
http://altnyil.nolblog.hu/archives/2010/06/23/Ejjeli_szesztilalom_Kecske...

jó dolog ez a FB csoport,

jó dolog ez a FB csoport, csak kérdés, hogy Zombor úr, vagy más illetékesek eljutnak-e a Facebookig, vagy megkérdezik-e a saját gyermeküket (az már merész lenne, hogy esetleg másokat is) hogy vajh' mi lenne jó, hogy kellene másképp?

és akkor ez mit old meg? nem

és akkor ez mit old meg? nem lesznek csoportokba szerveződő fiatalok az utcán este 10 után? nem fognak hangoskodni? miért gondolják, hogy csak az alkoholnak köszönhető a hangoskodás?
Több ok miatt is megint csak egy tüneti kezelés történik - ahogy a cikk is írja - :
- a hangoskodás várhatóan nem szűnik meg
- a fiatalok várhatóan este 10 után is utcán lesznek buli előtt/buli után
- a piát megveszik 10 előtt, vagy viszik otthonról

Szerintem egyrészt kellenének olyan parkok, terek, ahol kulturáltan lehetne beszélgetni. Szemben azzal a megoldással, ami most megy: este 10 után lezárt terek, közparkok (játszótér esetében megértem, ne rongálódjanak a játékok, de akkor hová lehet menni?). Szóval kellene egy ingyenes közhely, ahol lehet beszélgetni, találkozni, stb. Felőlem nyugodtan lehetnek ott civil ruhás rendőrök, meg közterület felügyelők, aki rongál, díból, azt igenis meg kell büntetni - de ne a többség lássa a kisebbség miatt okozott károk hátrányát.

:(

:(

" Kecskemét polgármestere

" Kecskemét polgármestere ismét Nagy Sándor ruciját öltötte fel, amikor a 2010 június 24-i közgyűlési előterjesztésében megfogalmazza, hogy Kecskeméten 2010 augusztus 01-től éjszaka ne lehessen alkoholt venni, mert ezek a randalírozó fiatalok csak a bajt okozzák " Kecskemét polgármesterének üzenem hogy párnapja édes kicsi lánykáját is ilyen fiatalok társaságában lehetett megcsodálni 22:00 óra után :) Zsófikának se volt üres a keze ;) a képmutatást ügye meg nemszeretjük :))

Nem mintha sokat innék

Nem mintha sokat innék üvöltözve késő este a városközpontban, nyilván nem véletlen kérnek ilyet az ott lakók sem. De mi az, hogy "ha nem járna eredménnyel... át kellene gondolni a szórakoztató egységek nyitva tartásának korlátozását..." ??? Tessék? Következő lépésben esetleg a 8-10 főnél nagyobb beszélgető csoportok feloszlatása kerülnek? Aki kulturáltan is tud szórakozni, ezzel azt is büntetik, aki pedig nem, azt nem ezzel fogják leszoktatni róla. Kicsit túlkapásnak érzem. Ha párszor elmegyek szórakozni, és véletlenül ezt hajnali 2-ig szeretném tenni, normálisan, mást nem zavarva, akkor nehogy már rám zárják azt a bárt/szórakozóhelyet/akármit...

Igazi szánalmas dolog ez! Ez

Igazi szánalmas dolog ez! Ez épp olyan mintha a Kedves Képviselő uraktól megvonnák hogy felvegyék a több milliós fizetésüket és helyette a minimálbért kapják.. Nem tudok számot mondani de bíztos nem kevés képviselőnek állna félre a szája.. Szerintem nincs értelme a dolognak mert aki inni akar az inni is fog..megveszik az italt 22 előtt és utána megisszák..