Daimler út 1. - új utcanévvel gazdagodott Kecskemét
Az épülő Mercedes-gyárhoz bevezető, a Búzakalász utca folytatásaként megépült út mától Daimler útként szerepel a város térképein. Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése október végi ülésén döntött a 26501 hrsz-ú közút elnevezéséről. A Daimler út névtábláját csütörtökön koradélben, ünnepélyes keretek között leplezte le Dr Zombor Gábor Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere, és Michael Friess, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
Köszöntőbeszédében dr. Zombor Gábor méltatta a városunkba települő Mercedes-gyár kapcsán a német és a magyar fél között kialakult, és további, dinamikus fejlődés előtt álló gazdasági, oktatási és tudományos együttműködést. "Örülünk, hogy a Mercedes otthonra talált városunkban, és mindezt jól reprezentálja, hogy a 2011-től már termelő Mercedes-gyárnak mától önálló postacíme is van: a Daimler utca 1. szám." – mondta a polgármester.
- Megtiszteltetés a Mercedes-nek, hogy Kecskeméten utat neveztek el Gottlieb Daimlerről, a XIX. század második felének nagy német fejlesztőmérnökéről, a robbanómotor feltalálójáról. – mondta Michael Friess. - Daimler 1883-ra készítette el 60 kilogrammos, 264 köbcentiméteres, 60 kilogrammos motorját, amely 650 fordulaton pontosan 1 lóerő teljesítményre volt képes. Olyan motort szeretett volna létrehozni, amely a földi, a légi és a vízi közlekedésben egyaránt használható: ezt szimbolizálja a Mercedes-csillag három ága. A fejlesztésben társa volt Willhelm Maibach, kinek neve ugyancsak felmerült az út névadójaként, a harmadik jelölt pedig: Karl Benz volt, aki az első, még háromkerekű mobil-járművet megalkotta. 1926-ban aztán a Daimler és a Benz alapította cégek egyesült, de a sors érdekessége, hogy a két névadó személyesen sohasem találkozott. Az, hogy a felépülő gyárunkhoz bevezető út mostantól e nagyszerű feltaláló nevét viseli, méltón reprezentálja, hogy a Mercedes második otthonra talált Kecskeméten.
Képek és szöveg: Komlós József
Legfrissebb hírek
Programajánló
| Program | Dátum |
|---|---|
| Újvilág passió | 06.8.Pén |
Friss hozzászólások
- Szia én is júni elsején
3 óra 45 perc - 1000ft/éj -nek nagyobb sikere
8 óra 1 perc - Ez nem TWS állás,heló. :)
8 óra 18 perc - Sziasztok!!
Információt
13 óra 40 perc - Azért, mert karbantartóra
17 óra 53 perc - Tehát havi bontásban: 22
19 óra 19 perc - Az igen,szobát kapsz már
20 óra 30 perc - Sziasztok!
Szállás
1 nap 15 óra - Köszi szépen a választ!
Bár
1 nap 20 óra - 138k bruttó(anw1)162k
1 nap 20 óra
Hasznosdoboz
Valutaváltó







Hozzászólások
Én győri v.ok és örülők hogy
Én győri v.ok és örülők hogy Kecskemétnek is lesz egy autó gyára. Nagyot fog fejlődni Kecskemét. Nem csak a Merci gyár hanem a beszállítók is.Én a ,,C" jogsim csináltam Kecskeméten szimpatikus város. Sok sikert Kecskemét
naaa szuper, tolják csak,
naaa szuper, tolják csak, innen már tuti nem lesz visszaút nekik:)