Átadták a trianoni emlékművet
A mai napon adták át a trianoni emlékművet Kecskeméten. A megemlékezésen több ezren vettek részt: a város lakosai mellett köszöntőt, megemlékező beszédet mondott Szőcs Géza író, költő, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Dr. Békés József történész, tanár, Dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere.
"Ez a közös szent ügy, a nemzeti összetartozás ügye, mindnyájunk számára olyan pozitív jövőképet ad, amely meg tudja valósítani és elősegíteni azt az együttműködést, amely ennek az országnak a talpra állításához szükséges" modnta dr. Zombor Gábor. „Csak bot és vászon, de nem bot és vászon, hanem zászló!” - emelte ki Szőcs Géza. "Nemzetté tesz bennünket az az érzés, amely abból a meggyőződésből fakad, hogy a Trianoni békediktátumot tényként ugyan elfogadjuk, de igazságtalan, ránk erőszakolt, erődemonstrációként érzelmileg soha nem tudjuk elfogadni" – ezt pedig Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mondta el avató beszédében.
Az emlékművet Farkas László prelátus, érseki helynök, Varga Nándor, a Kecskeméti Református Egyházközség elnöklelkésze, Kis János, a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség lelkésze áldotta meg, majd felvonták a nemzetiszínű lobogót.
Az ünnepségen a kecskeméti Kodály Iskola Aurin Leánykara (vezényel: Durányik László), valamint Fazakas Géza, a kecskeméti Katona József Színház művésze működött közre.
„Magyarország ugye mindig is a nyugat és a kelet közé befeszült, mert más kultúra, más politika és nyugatról is, keletről is tépázták a magyarokat a történelem során. És valahol ezt a kifeszítettséget szimbolizálja a két zászlórúd” - mondta el még korábban Katkics Tamás, építészmérnök. Az emlékmű egésze egyébként süttői mészkőből készült el, majdnem 30 millió forintból.
A Városháza mellett, a Lestár Péter téren, városunk híres polgármesterének (1880. október 28-án választották polgármesterré. 61 éves volt ekkor, tele elképzeléssel, energiával. 16 évig állt a város élén) szobra helyén épült a jelenlegi emlémű. Az országzászló felállításának terve régóta napirenden volt. Kecskemét városa korábban, 1940-ben már írt ki pályázatot hősi emlékmű és országzászló elhelyezésére a Főtéren, amely azonban nem valósult meg. A magyar identitást és összetartozást jelképező országzászlók a Trianoni békediktátum utáni években, majd az 1990-es rendszerváltozást követően országszerte sorra kerültek felállításra - ennek folytán szeretnék, hogy Kecskeméten is legyen helye a zászlónak.
A zászló elhelyezésére vonatkozóan a kezdeményezők három helyszínre tettek javaslatot: a Deák Ferenc téren az úgynevezett Három-tavasz emlékmű helyén, a Deák Ferenc téren a középső gyalogos sétányon, vagy az Árpád – városban a Tóth László sétány mentén, a közpark területén. A javasolt helyszíneken – a környezeti adottságok alapján – Országzászló elhelyezését a Városrendezési és Városüzemeltetési Bizottság nem javasolta, helyette a Főtéren a „0 km kő” környezetét ajánlották, ahol a Tourinform iroda bejárata előtti díszkert sarkában kerülne felállításra maga az Országzászló. Végül a Lestár tér mellett döntött a Közgyűlés.
Kecskeméten.hu galéria (teljes képernyőn):
Székely György fotói (teljes képernyőn):
A trianoni békeszerződés
A trianoni békeszerződés az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként, a háborúban vesztes Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között létrejött békeszerződés, amely többek között az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia [2]és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság új határait. (Ausztria határairól emellett a Saint Germain-i békeszerződés is rendelkezik.)
A trianoni békét az 1920 tavaszán kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának két politikailag súlytalan tagja írta alá, s a kormány hamarosan lemondott.
Forrás: Wikipédia

Trianoni emlékmű
Legfrissebb hírek
Programajánló
| Program |
Dátum |
|---|---|
| Újvilág passió | 06.8.Pén |
Friss hozzászólások
- Helló,
Rohbaun
21 óra 56 perc - CSukott szemmel dolgoztok?
1 nap 7 perc - Ügyes vagy.. mondhatom
1 nap 19 perc - ..nálatok otthon... itt nem.
1 nap 49 perc - Jó sok a cigány
1 nap 3 óra - azok vannak...azt át kell
1 nap 17 óra - Abonyból a merciben dolgozó
1 nap 23 óra - rb z1-en az NA platzon a srác
2 nap 8 perc - Szia!
Én is június elsejétől
2 nap 30 perc - Ha lenne kommunikáció a
2 nap 10 óra
Hasznosdoboz
Valutaváltó






Hozzászólások
This is great that we can
This is great that we can receive the credit loans and it opens up completely new chances.
Ha ez megnyugtatja a határon
Ha ez megnyugtatja a határon belüli=anyaországiakat... de ideje lenne észrevenni, hogy nem csak Erdélyben élnek határon túliak, nem csak a székelyek magyarok, vannak a szélrózsa minden irányában. Azokat is illene említeni és számon tartani. Ha már ...
Én is örülök az emlékműnek,
Én is örülök az emlékműnek, csak azt tartom furcsának, hogy most így hirtelen egyik napról a másikra ilyen fontos lett. Miért olyan nagy jubileum ez a 90. ? Vagy inkább úgy kérdem, mivel nagyobb, mint a 80. ? És tíz éve miért nem volt ilyen megemlékezés, akkor miért nem volt emlékműállítás, ha már olyan nagy nemzetiérzelmű ez a fidesz? Mert ugye akkor is ők voltak kormányon... de ha nagyon kötözködni akarnék, akkor azt is mondhatnám: 20 éve miért nem volt fontos, amikor kivonultak a tárgyalóteremből?
Egyébként az, hogy jelenleg így állnak az országhatárok, csak részben köszönhető Trianonnak. Arról miért hallgat mindenki, hogy 1990 óta hány meg hány alkalom lett volna békés módon történő területi revízióra? És hogy ezekkel miért nem éltek az aktuális kormányzatok (az MDF-től kezdve az MSZP-n át egészen a FIDESZ-ig!) ? Talán, mert nem magyarok? Vagy nem volt nekik fontos? Kérdem, ha eddig nem volt fontos, most miért lett ennyire?
Az emlékmű egyébként nagyon szép lett, szerintem igenis szükség van megemlékezni Trianonról, hiszen ez a nemzet egyik legnagyobb katasztrófája. Lehet, hogy itt a határon belül nem érezzük annyira, de Sd, menj ki Erdélybe a székelyek közé, és tölts el velük néhány napot, majd Te is rá fogsz erre döbbenni!
amennyiben lestár és kada jó
amennyiben lestár és kada jó helyre kerül, semmi kifogásom az emlékmű ellen. úgy gondolom, hogy minden kecskeméti lokálpatrióta jogos elvárása ez, azok után, hogy el lett távolítva a szobor.
a kettős állampolgárság meg más tészta, mint egy trianon emlékmű. az egyik haladó európai tendencia (kettős állampolgárság), a másik(az emlékmű) meg egy ősszittya magyar busongás, ami sajnos semmit sem visz előre, sőt konzervál egy romantikus-délibábos állapotot. de ha van pénz, akkor nosza, virágozzék minden virág. ebben a témában érdemes elolvasni Sólyom László tegnapi beszédét az Országgyűlésben. amit ő megfogalmaz, az a jövő, és nem a bronz nagymagyarországok és angyalkák.
http://www.keh.hu/beszedek20100604_nemzeti_osszetartozas_napja.html
Egyetértek! Büszke vagyok rá
Egyetértek!
Büszke vagyok rá én is! :)
Elég szomorú, hogy így
Elég szomorú, hogy így vélekedsz erről! Sőt! Légy büszke, hogy a gyurcsányod leszavazta a kettős állampolgárságot! Gratulálok! Légy büszke!
Lestárnak sokkal jobb helye lesz, Kadával együtt a Rákóczi út elején (ha minden igaz...)!
Szép lett az emlékmű és jó helyre került!!!
Nagyon szép lett. Büszke
Nagyon szép lett. Büszke vagyok rá, hogy Kecskeméten lakom!
Kecskemét város legnagyobb
Kecskemét város legnagyobb polgármesterének szobrát meg eltökítették a városháza udvarának sarkába. csak azért, mert jobbról fújnak a szelek. kutyák.