Több, mint 4millió Forint gyűlt össze a Megyei Kórház javára

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek
Népszerű volt az Egészségváros kecskeméti állomása
2009-10-05 18:29

A kecskeméti Megyei Kórház számára gyűjtöttek a kecskemétiek október 3-án szombaton a Egészségváros programsorozat idei utolsó, hetedik állomásán. A résztvevők ingyenes szűrővizsgálatokon, tanácsadásokon, előadásokon vehettek részt és ezen aktivitásokkal növelhették a Richter által a kórház számára felajánlott 2 millió Ft-os alapösszeget. A nap végére összesen 4.193.200 Forintot tudtak átadni a kórház számára a szervezők.

Egészségváros

Sokan keresték fel az Egészségvárost


Az idejekorán felismert betegségek megelőzhetőek és többnyire eredményesen kezelhetőek - ezért is fontosak a rendszeres szűrővizsgálatok. Erre is lehetőségük nyilt a rendezvényre látogatóknak, valamint a változatos produkciók (többek között Katus Attila produkciója, aki igyekezett megtornáztatni az arra vállalkozókat - ld. galériánkat) mellett az Egészségvárosba látogatóknak lehetőségük nyílt meghallgatni szakemberek előadásait sokakat érintő betegségekkel kapcsolatban, valamint személyre szabott javaslatokat kaphattak a szakorvosoktól a tanácsadó sátrakban.

A kecskeméti lakosok érdeklődése az előadások és a tanácsadások iránt is magas volt, különösen a csontritkulás, és a nőgyógyászati tanácsok iránt mutatkozott nagy érdeklődés, míg a mérősátraknál a legtöbben koleszterinszintjükre és vérnyomásukra voltak kíváncsiak. E két vizsgálat különös jelentőséggel bír hazánkban, hiszen minden második ember szív és érrendszeri megbetegedésben hal meg. A kecskeméti lakosok 13 százalékánál mértek magas koleszterinszintet, a vérnyomása pedig a résztvevők 10 százalékának volt magas.

Több százan vettek részt a csontsűrűség-mérésen is, a szakemberek két harmaduknál találtak csontritkulásra utaló jeleket és a résztvevők több mint egyharmada még soha nem végeztette el ezt a vizsgálatot. A betegség elsősorban a nőket, illetve a 45-50 éves korosztályt érinti.

A prosztatarák a férfiak daganatos halálozásának első három leggyakoribb oka között szerepel, ezért az ingyenes PSA vizsgálaton szintén sokan vettek részt. Kevés férfinél, mindössze 7 százaléknál mértek rossz eredményt és a leginkább veszélyeztetett korosztály, az 50 év felettiek tisztában vannak a vizsgálatok szükségességével.
Kígyózó sorok álltak a bőrgyógyászati szűrősátor előtt is. A szakemberek a nap folyamán közel 60 esetben állapítottak meg bőr- és körömgombás megbetegedést és több olyan esettel találkoztak, ahol a beteg nem volt tisztában a bőrgomba veszélyeivel, holott ez a betegség is komoly szövődményekkel járhat, ha nem ismerik fel és kezelik idejében.

Kecskeméten.hu képgaléria:


A részletes programról, a kampányhoz kapcsolódó érdekességekről és az eredményekről a www.egeszsegvaros.hu honlapon olvashatnak bővebben az érdeklődők.

Hozzászólások

Miután megtudtam, hogy a

Miután megtudtam, hogy a kórház nyaralót épít ebben a nehéz helyzetben erdélyben, nem támogattam.

én is ott voltam, de kár,

én is ott voltam, de kár, hogy pl. a bőrgyógyászatnál több órát kellett várni, mert elment ebédszünetre az illetékes.
persze, ebédelni kell, de 2 órán keresztül?