Sofőrszolgálat indult Kecskeméten is
Kecskeméten egy új szolgáltatás indult el nemrégen, Kunság Sofőrszolgálat néven. Szerkesztőségünk is kipróbálta a sofőrszolgálat jótékony előnyeit, erről szól az alábbi beszámoló. Az élmények után pedig következnek a tények: a vállalkozás tulajdonosát kérdeztük a Kecskeméten eddig még nem létező szolgáltatásról.
Szombat, este 8 óra. Autóval megyek, egy kisebb baráti társasággal fogok találkozni. A program bowling, aztán egy kis pizza, nomeg sör. Az este nagyszerűen zajlik, több sikeres dobás után jöjjön az étkezés és a beszélgetés. Átsétálunk a pizzériába, a hangulat remek, fogy a sör és hamarosan megérkezik a pizza is. Rendelünk még egy kis italt is; már hajnali fél kettőre jár az idő. Lassan haza kellene indulni. A többiek rögtön ajánlkoznak, hogy hazavisznek, hiszen ittam. Némelyek bátorítanak, hogy "ugyan, ennyi alkohol még nem árt, rendőrök meg amúgy sincsenek már ilyenkor". Egyik megoldás sem szimpatikus, hiszen az autómat nem szeretném a szabad utcán hagyni, ittasan pedig elvből nem vezetek.
Ekkor előveszem a Kunság Sofőrszolgálat szórólapját és tárcsázom a számukat. A vonal végén készségesen felveszik a rendelést. Még beszélgetünk, gyorsan telik az idő, csörög a telefonom: megérkezett sofőr, plusz még egy ember egy autóval. Egyik barátomat is hazavinném, -a közelben lakik-, a sofőr azt mondja, hogy ez nem probléma. Először őt fuvarozzuk haza a saját autómmal, majd engem. A sofőrszolgálat autójának már rögtön az én címemet mondtam, mire mi hazaérkezünk, már ott vár a másik autó is. Fizetés, majd amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoznak is a Kunság Sofőr alkalmazottjai.

Kunság Sofőrszolgálat
A fuvar során több kérdés is felmerül bennem, többek között ezekről is kérdeztem a tulajdonost.
- Honnan jött az ötlet?
- A rövid válasz az, hogy Budapestről. Ott jártam egyetemre, és dolgozni is ott kezdtem. Gyermekünk születése előtt azonban hazajöttünk Kecskemétre. Feleségemnek van ugyan jogosítványa, de nem vezet, így számtalanszor lett volna szükségünk sofőrsegélyre. A fővárosból ismertem ezt a szolgáltatást, és arra gondoltam, hogy ez egy olyan dolog, amit érdemes elhozni Kecskemétre.
- A fővárosban, nagyvárosokban valóban működhet egy ilyen szolgáltatás, Kecskemét ilyen tekintetben azért kis városnak számít. Mégis milyen megfontolás vezérel?
- Van bennem egy kis „megmutatjuk a világnak” motiváció. És nem is mint a Sofőrszolgálat, hanem, mint kecskeméti polgár. Úgy tudnám ezt kifejezni, hogy szeretnénk megmutatni, hogy Kecskemét elég nagy város ahhoz, hogy egy ilyen valóban remek szolgáltatást megérje itt üzemeltetni. Budapesten – csak azokat a cégeket számolva, akiknek honlapjuk is van -, több mint 40 hasonló szolgáltató működik, úgy hogy 2 millió lakos van. Kecskeméten 110 ezren vagyunk és a Kunság Sofőrszolgálat az első sofőrszolgálat. Hiszünk benne, hogy működni fog.
- Mik az eddigi tapasztalatok? Hogyan hirdetitek magatokat és milyen reakciók érkeznek?
- Az első visszajelzéseket a tágabb baráti társaság tagjaitól kaptuk, akiknek meséltünk róla, hogy mibe tervezünk belefogni. Az volt jellemző, hogy még nem is hallottak ilyesmiről, de mindenki sorolni kezdte az alkalmakat, hogy mikor lett volna szüksége egy pótsofőrre a közelmúltban. A hirdetéssel kapcsolatban is az a legnagyobb kihívás, hogy nem azt kell bemutatnunk, hogy a mi új fodrász szalonunkban mennyivel szebb frizurák készülnek, mint máshol, hanem azt hogy hajat vágatni hasznos és jópofa dolog. Ha érted mire gondolok.
Fut egy hirdetésünk a rádióban, igyekszünk szórólapozni és egyre több étteremben, kocsmában illetve szórakozóhelyen találkozhattok a hirdetéseinkkel.
- Hogyan néz ki ez a szolgáltatás? A sofőr a helyszínre érkezik hazafuvarozza az autót és utasát. Adódik a kérdés, hogy hogyan jut el a sofőr a helyszínre és a céltól hogyan jut a bázisállomásra?
- A klasszikus modell az, hogy két sofőr indul el a diszpécsertől kapott címre egy autóval. Az egyik sofőr átül az ügyfél autójába, míg a másik követi őket. A fuvar végén pedig együtt távoznak, ahogy megérkeztek. Ez a megoldás két munkatársat mozgat és a benzinköltség sem elhanyagolható tétel, amikor Kecskemét egész területén fix 1800 Ft-ért bárhova elvisszük ügyfeleink járművét. Ezért egy innovatív ötlettel megpróbáljuk kihasználni azt, hogy Kecskeméten nincsenek nagy távolságok. Sofőrjeink egy összecsukható bicikli segítségével akár egyedül is képesek teljesíteni egy fuvart. Kitekernek a helyszínre a biciklit egy pillanat alatt összecsukják, beteszik a csomagtartóba és hazavezetik az ügyfél autóját. Ott újra felpattannak a kerékpárra és már jöhet is a következő fuvar. Természetesen ezt a módszert csak jó időben alkalmazzuk és diszpécserünk is megkérdezi az ügyfelet, hogy van-e kifogása a bicikli szállítás ellen. De nem szokott lenni, úgy látszik egyre több embernek fontos a környezetvédelem, a fenntarthatóság.
- Természetesen ne legyen ilyen, de mi történik akkor, hogy ha a Kunság Sofőr (önhibájából, vagy önhibáján kívül) összetöri az autómat?
- Sofőrjeink egytől egyig legalább öt év vezetési tapasztalattal rendelkező kiváló vezetők, de az ilyen esetekre mindenképpen fel kellett készülnünk. A Generali Providencia biztosítónál kötöttünk szolgáltatás felelősség biztosítást, így függetlenül attól, hogy a mi munkatársunk hibájából sérült-e meg az autó, a biztosító 5 millió Ft-os értékhatárig megtéríti a kárt. Így ügyfeleinknek nincs miért aggódni.
- Mennyire lehet felkészülni az erősen ittas személyek fuvarozására? Gondolok itt a sofőr inzultálására, zavarására…
- Kezdem azzal, hogy ilyen probléma még egyáltalán nem fordult elő. A legtöbb esetben olyan felelősségteljes autózók kérnek tőlünk segítséget, akik akár maguk is elvezetnék az autót, de tisztában vannak vele, hogy akár egy-két pohár ital elfogyasztása után is tompulnak az érzékszervek és növekszik a reakcióidő. Nem is beszélve a rendőrség által hirdetett zéró tolerancia elvéről. Visszatérve az inzultálásra, szerintem nincs olyan autótulajdonos, aki annyit tudna inni, hogy megfeledkezzen arról, hogy a sofőrünk valójában az ő autóját vezeti…
- Konkurenciát jelentetek a taxitársaságok számára? Hogy látod ezt a kérdést?
- Egy statisztikai adat szerint a taxis fuvarok 60%-át olyan emberek veszik igénybe, akiknek egyáltalán nincs autója. Ez a piac továbbra is a taxisoké. A mi fuvarjaink több mint felénél a sofőr azért mer alkoholt fogyasztani, mert tudja, hogy számíthat ránk a hazafuvarozásnál, egyébként nem inna. Ez teljesen új piacot jelent, hiszen az ilyen ügyfeleink korábban nem taxiztak. Ugyanakkor természetesen van egy olyan célcsoport, aki mérlegel, hogy taxival vagy saját autóval induljon bulizni, értük valóban versengünk a taxikkal.
- A sofőrszolgálat mellett esetleg más szolgáltatást is nyújtotok?
- Igen, a diszpécserrel előre leegyeztett módon akár az autó lemosatását, téli/nyári gumicserét, szervizbe történő leadás/felvételt, esküvőre, rendezvényekre akár több állandóan rendelkezésre álló sofőrt is tudunk biztosítani.
- Hogyan érhetlek el titeket, ha sofőrt szeretnék?
- Ennek három módja van. A legegyszerűbb, hogy hívod a 06-30 644-3000-es telefonszámot. Honlapunkon a www.kunsagsofor.hu –n. van egy megrendelő űrlap, de ha nem azonnal van szükséged sofőrre, akkor írhatsz e-mail-t is az info
kunsagsofor [dot] hu –ra.
(x)
Programajánló
Ajánlatunk
Friss hozzászólások
- Sziasztok!
Engem a
12 óra 13 perc - Helló!
Akik augusztus 1.-jén
12 óra 49 perc - Helló!
A diplomásoktól is
12 óra 52 perc - Sok logisztikus van már...
Jó
14 óra 5 perc - Hello!
Én diplomás vagyok,
14 óra 24 perc - Sziasztok!
Cucu!
Azt
17 óra 13 perc - Sziasztok!
Én arról szeretnék
20 óra 2 perc - Hello!
Dombtam egy E-
20 óra 27 perc - Hello
Az erőműben dolgozok és
20 óra 33 perc - Hello
Dobtam 1 E- mailt.
Üdv:
20 óra 35 perc
Hasznosdoboz
Valutaváltó














Hozzászólások
A helyi taxisok végzik ugyan
A helyi taxisok végzik ugyan ezt a szolgáltatást, és kicsit nagyobb a város ismeretük, illyetve a rutinjuk is ilyen téren... És ismertebbek, előbb jut az emberek eszébe.
Szerintem szörnyű! Annyira el
Szerintem szörnyű! Annyira el vagyunk kényelmesedve, hogy egy autó már nem is elég?!
jó ötlet, jónak tűnő
jó ötlet, jónak tűnő megvalósítás!! grat!
sokan igénybe vették már?