Chagall képek elsőként Kecskeméten
Minket irigyelhet most a Szépművészeti is! A tavalyi Munkácsy kiállítás után újra nemzetközi szintű kiállítás Kecskeméten. Ezúttal Chagall.
Hétfőn kora reggel szigorú biztonsági intézkedések mellett érkezett meg az orosz zsidó származású francia festőművész, Marc Chagall (1887-1985) 112 színezett litográfiája (kőnyomat, kőrajz) a kecskeméti Cifrapalotába. Nem ez az első Chagall kiállítás Magyarországon, de ennyi kép egyszerre csak most először látható.
A képek az 1956-62 közötti alkotói időszakból származnak, amikor a festőt elsősorban bibliai illusztrációk és a cirkusz világa ihlette meg, amelyek emlékképeket, bensőjén átszűrt meseszerű fantáziavilágot és nem a látható valóságot ábrázolta. Műveiben szereplő emberek, állatok, tárgyak szimbolikus értelműek
A megnyitó pénteken lesz, a nagyközönség számára pedig szombattól lesz látható a kiállítás. A következő két hétben megváltozik a Cifrapalota megszokott nyitva tartása: hétfőn nem lesz szünnap, csütörtökön pedig reggel 10-től este 10-ig várják a látogatókat.
A Munkácsy-kiállításhoz hasonlóan ezúttal is információs iroda áll az érdeklődő csoportok rendelkezésére, amelynek telefonszáma: 76/480-776
A vándortárlat anyaga Richard H. Mayer bambergi magángyűjteményéből érkeztek Kecskemétre, ahonnan Szegedre, Szolnokra és Debrecenbe viszik majd tovább.

Marc Chagall (1887-1985)
A kecskeméti kiállításra a belépődíj 800 forint, 15 fő esetén csoportos kedvezmény, 350 forint/fő.
Legfrissebb hírek
Programajánló
| Program |
Dátum |
|---|---|
| Újvilág passió | 06.8.Pén |
Hasznosdoboz
Valutaváltó






Friss hozzászólások
21 óra 29 perc
23 óra 40 perc
23 óra 52 perc
1 nap 22 perc
1 nap 3 óra
1 nap 16 óra
1 nap 22 óra
1 nap 23 óra
2 nap 3 perc
2 nap 9 óra