Kecskemét az élhetőbb környezetért
Mi, a Kecskeméti Ifjúsági Otthon megnyertünk egy pályázatot, melynek a Zöld Ernyő elnevezést adtuk. Az alábbiakban szeretnénk részletesen bemutatni a projekt fő célkitűzéseit, tartalmát, és legfontosabb elemeit.

Zöld ernyő project
A projekt magában foglalja a lakosság legszélesebb vertikumát megcélzó, ismeretterjesztő és tudományos nagy és kis létszámú formális és informális csoportoknak szóló rendezvények és programok összességét.
A kampány célját a címe fémjelzi: Zöld ernyő. Ernyőt tartunk a lakosság fölé - információs ernyőt. Célunk a kecskeméti lakosság figyelemét felhívó, tájékoztató, cselekvésre ösztönző kampány megvalósítása a fenntartható fejlődés, a környezettudatos magatartás érdekében. Meggyőző, interaktív formákban, megtapasztalható módon kívánjuk a környezettudatos magatartás cselekvési alternatíváját bemutatni.
A Zöld ernyő fogalma kifejezi azt a helyi összefogást is, amelyet az eredményes kampány érdekében létrehoztunk a szakmai és civil szervezetek, az önkormányzat, oktatási intézmények között. Ez az összefogás reményeink szerint képes lesz arra, hogy az eddigi egymástól elkülönült, többnyire szervezeten belül maradt kezdeményezéseket, jobb esetben kétoldalú együttműködéseket közös akcióba vonja. A meglévő humán és szervezeti erőforrásokat közös cél érdekében városi szinten összefogja.
A kampány célja így kettős:
- általában a lakosság, s benne kiemelten fiatalok, a diákok tájékoztatása, és motiválása
- illetve egy stabil civil összefogás kialakítása, amely biztosíthatja a kampány céljainak hosszabb távon való érvényesülését( Egyes kampányelemek, mint Zöld ernyő klub és az információs adatbázis lehetnek ennek biztosítékai ).
Célcsoportok: Mivel a környezettudatos magatartás csak akkor eredményez látható és érzékelhető eredményt, ha abban a tágabb közösség minden rétege érintetté (cselekvővé) válik, ezért célcsoportunk általában a lakosság. A változatos programelemek ugyanakkor lehetővé teszik, hogy egyes célcsoportok felé fokozottabb kampány nyilvánuljon meg: családi háztartások, városrészek. Kiemelt célcsoportunk a fiatalok – hiszen a kampány a jelenben történik, de célja jövőre irányul. Az oktatási intézmények együttműködésével a diákok könnyebben bevonhatókká válnak a projekt eseményeibe.
Az emberek könnyen választanának környezettudatos, ésszerű megoldásokat, ha birtokában lennének a szükséges ismereteknek: mit, hogyan, hová, mikor …? Kampányunk ezeket az információkat kívánja könnyen elérhetővé – s ezzel gyakorlatba ültethetővé tenni. A kampány egy előre megtervezett egyéves programívet tartalmaz. A megvalósítás során kapott visszajelzések, tapasztalatok folyamatosan értékelhetőek a Zöld ernyő klub keretei között, melynek egyik szerepe a projektkövetés.
További részletek a http://www.zoldernyo.hu/ címen.
Legfrissebb hírek
Programajánló
| Program |
Dátum |
|---|---|
| Újvilág passió | 06.8.Pén |
Hasznosdoboz
Valutaváltó






Friss hozzászólások
18 óra 36 perc
20 óra 47 perc
20 óra 59 perc
21 óra 30 perc
1 nap 34 perc
1 nap 13 óra
1 nap 19 óra
1 nap 20 óra
1 nap 21 óra
2 nap 7 óra